2017.12.06. 11:30
A pirosruhás, aki egy kicsit töri a magyart
Evangélikus szeretetotthonban nevelkedett, neki is jólesett az ajándék, ezt szeretné viszonozni a minden évben Mikulásnak öltöző Nagy István, aki hol szervezetten, hol véletlenszerűen járja a várost, hogy édességgel lepje meg a gyerekeket.
Nagy István csengős botos, hórihorgas alakját azonnal körbeállták a Fő térre sereglő Zrínyi iskolások, váratlan öröm volt meglátni őt, rögtön el is kezdték énekelni a „Hull a pelyhes”-t. Fotó: Szendi Péter
Fele részben saját zsebből, fele részben támogatásokból vásárolja az ajándékot, elmegy óvodákba, iskolákba, házakhoz, ahova hívják, de az is programja ezekben a napokban, hogy „csak úgy” besétál a városba, és szaloncukrot osztogat. Hamar köré sereglenek a gyerekek, amikor meglátják magas, vékony alakját, hatalmas, göndörödő álszakállát, ami fölött mosolyognak a nagy kék szemek.
- Budapesten születtem, 2001-ben költöztem Szombathelyre, hogy felépítsem a karrieremet. Egyéni takarítási vállalkozásom van 16 éve, jól megy.
Elhatároztam, hogy visszaadok valamit abból a szeretetből, amit én kaptam, nem baj, ha nem ugyanazoknak tudom viszonozni. Sok embernek furcsa ez a jótékonykodás, de én szeretném, ha nem minden a pénzről szólna.
Ha házhoz megyek, sem fogadok el fizetséget. Sok ismerősöm van, minél több embert szeretnék meg-ajándékozni, ezért december 4-e óta járom a várost. Megyek a Reguly Antal Általános Iskolába is, aztán egy elektronikai cikkeket gyártó vállalathoz, ahol korábban dolgoztam – meséli István, akinek Mikulás-tevékenységét azok a cégek is támogatják, amelyeknél takarít. Gyakran kap a gyerekektől rajzokat, azokat otthon kiteszi a falra vagy mappába gyűjti, nagy becsben tartja a képeket, mint a szeretet minden apró morzsáját.
- Ezt nem mindenki érti – mondja -, de a 13 év nevelőotthoni élet sok mindenre megtanított. Túl sokan, heten voltunk testvérek, ebből a két legkisebb, én és az ikertestvérem, nevelőotthonba kerültünk. Az ikrem meghalt ötéves korunkban, farkastorokkal született. Később az édesapám is meghalt. 17 éves korom óta úton vagyok, egyedül. Céget alapítottam, élettársam lett, akinek nagyon sokat köszönhetek. Felkarolt engem, támaszom volt, megbízhatok benne.
Beszélgetés közben feltűnik, hogy a Mikulás néha egy kicsit dadog. Szeretnénk megtudni, hogy miért, és hogy miként viszonyulnak ehhez a gyerekek. Nagy István nem zárkózik el a választól. Elmeséli, hogy nem beszédhibával született, hanem gyerekkorában jött ez a jelenség, sokkot kapott az édesanyja kiabálásától, veszekedésétől. A saját gyerekkorában sokat gúnyolták ezért a többiek, de azok a gyerekek, akik közé Mikulásként megy, a kedves hangszínét, a barátságosságát veszik, és úgy értik a beszédét, hogy a Mikulás kicsit töri a magyart, tehát nyilvánvalóan külföldi. És ez neki nagyon jó érzés.
