Kiegyezés és kiegyenlítés

Dr. Katona Attila, az ELTE Savaria Egyetemi Központ egyetemi docense volt legutóbb a vendége a Várostörténeti Akadémiának. Előadásában a 151 évvel ezelőtti kiegyezést tekintette át. Mint mondta, a kiegyezés szerződéseit, kétéves tárgyalási folyamat zárásaként, 1867. február 17-én írták alá. A jeles évfordulóhoz érdekes módon 2017-ben nem kapcsolódott sem emlékév, sem hivatalos, országos ünneplés, pedig a kiegyezés tanulságaiból leszűrhető a politikai önkorlátozás népszerűsítése, a centralizáció kudarca, valamint az alkotmányosság helyreállítása. Az osztrák-magyar kiegyezés I. Ferenc József és a Deák Ferenc, illetve Andrássy Gyula gróf által vezetett tárgyaló delegáció között jött létre. Az osztrák parlament és a magyar Országgyűlés által jóváhagyott megállapodások összefoglaló elnevezése a kiegyezés. Ezek rendezték az osztrák birodalom és a Magyar Királyság közötti politikai, jogi és gazdasági kapcsolatokat. A forradalom és a szabadságharc után tizenkilenc évvel gyakorlatilag a ’48-as áprilisi törvények mindegyike újra törvényerőre emelkedett, a 12 pontból a nemzeti őrsereg és a nemzeti bank kivételével a többi tíz javarészt megvalósult.

Hazánk az osztrák-magyar perszonáluniót leszámítva önálló, szuverén állam lett újra, de három fő területen – a külügy, a hadügy és az ezekhez kapcsolódó pénzügyek – kezelésére létrehoztak három közös minisztériumot. Közös jegybank 1878-tól működött. A kiegyezés során – melyet az osztrákok egyébként kiegyenlítésnek (Ausgleich) neveztek, folyamatos volt a „cui bono” kérdése: kinek jó, sőt kinek jobb? A válasz mindkét részről mindig az volt, hogy a másiknak.