közösség

2018.01.22. 12:00

Nem vágyik nagyobb rivaldafényre sem

Vannak jópáran Bükön, akik nagyon sokat tesznek a helyi közösségekért, a bükiekért. Közéjük tartozik Pintér Anikó is.

Kovács Ágnes

A tanárnő angolt tanít az iskolában, és nem éneket. De arról szól az élete. Fotó: Pintér Anikó Archivuma

Anikót mindenki ismeri a településen. Egyrészt az általános iskola angoltanáraként, másrészt énekesként, együttesek vezetőjeként. Képletesen szólva két kitüntetés között beszélgettünk vele, hiszen tavaly augusztus 20-án kapta meg Bük Város Kitüntető Oklevelét, néhány napja pedig a megyeháza dísztermében, a Közösségi Kultúráért Díjat, amelyet a Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesület vezetősége ítél oda minden évben az arra érdemeseknek.

A tanárnő angolt tanít az iskolában, és nem éneket. De arról szól az élete. Fotó: Pintér Anikó Archivuma

Pintér Anikó Gutaházán született, de Táplánszentkereszten nőtt fel. Bükre dolgozni jött 1999-ben, mint angoltanár. Ahogy meséli, gyerekkorában mindig énekeltek valamit az autóban, ami éppen az édesapjának eszébe jutott. Tizenéves koráig aztán a tápláni Tavaszi Szél Citerazenekarban szerepelt, majd a szombathelyi főiskolán tanult. Elment egy magán énektanárhoz, mert az éneklő szomszéd lányt hallgatva azt gondolta, ő nagyon gyenge. A tanárnő egyenesen Gencsapátiba küldte, Tanai Erzsihez, a Vasi Népdalstúdióba, amelynek egészen az ezredfordulóig tagja volt. Amikor Bükön elkezdett dolgozni, a napi elfoglaltság miatt nehezen tudott volna mindennap ingázni, ezért Szélesi József, a művelődési ház akkori igazgatója felajánlott egy szobát az épületben, ahol lakhat, feltéve, ha csinál egy népdalkört. Így kezdődött. De a támogatást megkapta munkahelyétől, az iskolától is. A Rutafa együttessel Vass Lajos Nagydíjasok lettek, sőt kiemelt nívódíjat kaptak. Amit elért felnőtt csoportjával, azt a tanítványaival is megismételte, ők is nagydíjasok lettek.

Arra a kérdésre, hogy a mai gyerekek fogékonyak-e a népi kultúrára, azt mondja, hogy vannak a népi kultúra iránt fogékony tanító nénik, akik elkötelezettek, – Horváthné Pados Teréz nevét említi elsősorban -, ők folyamatosan küldik, küldték a gyerekeket. Jelenleg tizenöten vannak a picik. A sajátos népdal-éneklési stílusról pedig azt mondja, így születik minden ember, az a természetes hangképzés, ahogy a baba sír, csak aztán a többség nem csinál vele semmit, nem fejleszti. Ha torokból énekelnénk, nagyon hamar elfáradna az ember.

A díjakról az a véleménye, hogy nagy megtiszteltetésnek érzi, de egyben meglepetésnek is, hogy vannak, akik rá gondolnak, de soha nem ez vezérelte. Amióta itt van Bükön, csak segítséget és támogatást kap mindenkitől, egy szava nem lehet semmire, senki nem gördített semmilyen akadályt elé, és ezt nagy dolognak tartja. Azt mondja, későn érő típus, tulajdonképpen Bükön nőtt fel, ott élte a felnőtt életét, és noha Tormásligeten lakik, szereti a várost, a rengeteg virágot az utcákon, karácsonykor a fényeket, szeret beülni ismerőseivel egy-egy étterembe, kávéházba. Nem tudna és nem is akarna máshol élni, és nagyobb rivaldafényre sem vágyik. Szereti a nyugalmat, fontos számára a család, akikkel, ahogy fogalmaz, szorosan vannak. Semmi sem hiányzik az életéből, amije van, az rendben van. Most arra törekszik, hogy elégedett legyen, hiszen volt nemrégiben nehéz éve is, amikor el kellett gondolkodnia azon, feláll, vagy megy tovább lefelé. Úgy döntött, feláll. Élhetne elvileg a világ bármelyik pontján, de jó helyen van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában