Sarlai Szabolcs – A levéltárból a termeléstervezésig

Négyszer járt ösztöndíjjal Olaszországban, két évig Angliában és ugyanennyi ideig Olaszországban is dolgozott. Lett volna lehetősége kint maradni, de úgy gondolkodik: mi lesz az országgal, ha minden értelmes fiatal fogja magát, elmegy, és nem tér vissza. A negyvenéves, bölcsészdiplomás Sarlai Szabolcs a levéltárból váltott tíz éve a logisztika világába, néhány napja egy Vas megyei vállalatnál kezdett termeléstervező pozícióban.

Idealistának tűnhet a felfogásom, mégis úgy gondolom, a tudás, amit külföldről hazahozunk, beépül a kultúránkba. Annak idején a céhmesterek is tapasztalatért mentek Európába, elkészítették a mesterdarabjukat, aztán hazatértek a saját országukba, és ott boldogultak.

– mondja Szabolcs, aki a pályakezdésekor eltökélten hitte: kutató válik belőle.

2008-ban a gazdasági válság okozta erős elbocsátási hullám a közszférát is elérte: a pécsi egyetemen történelem szakot végzett, Szombathelyen kutatószolgálatos levéltáros fiatalembert felmentették a munkavégzés alól. Pedig volt benne ambíció: történelemből elkezdte a doktoriját, az első szemesztert az ELTE-n töltötte a programban, korábban több hónapig kutatói ösztöndíjakkal élt Udinében, Triesztben.

A középiskolában németet és latint, az egyetemen olaszt tanult Szabolcs. 2008-ban aztán nekiállt az angolnak – akkoriban minden munkahelyen azt kérték –, lemondott a kutatói álmairól, és egy év angoltanulás után megpróbált Magyarországon elhelyezkedni. Alkalmi munkákból élt, tolmácsolt, fordított.

2009 szeptemberétől, amikor már tarthatatlan volt a helyzet, mert sehol nem kapott lehetőséget, Angliába szerződött fizikai munkára, négy hónapra, szó szerint éjt nappallá téve dolgozott.

Tizenkilenc nap volt a rekordom, megállás nélkül, túlórázva. Pénzt akartam keresni, és bizonyítani. Tisztában voltam vele, hogy aki jól dolgozik, azt megtartják, végül karácsony körül eldőlt: maradhatok. Összesen két évet töltöttem négy helyen-

– meséli. A kintlét jó tapasztalat volt, hiszen megismerte a raktári rendszereket, a termelés működését, hozzászokott a fizikai munka monotonitásához és a szoros határidőkhöz.

2011-ben itthon folytatódott Szabolcs pályája: az egyik szombathelyi autóipari beszállító céghez kerestek olaszul tudó vevői kapcsolattartót. Bizalmat kapott – ettől pedig lendületet a munkához –, de előképzettség és a vállalatirányítási rendszer ismerete híján meglehetősen nehéz volt a betanulás. Végül fel tudta venni a ritmust, rengeteget tanult – négy és fél évet „húzott le” a vállalatnál.

2015 őszén újabb munkalehetőség kínálkozott Szabolcs életében, ismerős útján talált rá egy bécsi központú cég, amely olaszul és angolul is beszélő kollégát keresett milánói projektmunkára: a korábbi disztribútor kivonulása után leányvállalat alapításához.

Az eredeti elképzelés szerint egy év alatt kellett volna felállnia a csapatnak, de két évig húzódott a folyamat, amely jelentős kreativitást és talpraesettséget igényelt Szabolcs részéről. Albérletet keresett magának, irodát; fuvarozót a cégnek, segédkezett a katalógus-összeállításban, vevői reklamációkat kezelt és vásárokon népszerűsítette a cég termékeit. A második évben a számlázást is megtanulta: akkor már a tervezésért, az eladási előrejelzésekért, a logisztikai területért is felelős volt.

Tudta, hogy nemsokára lejár a projekt, nem akart munka nélkül maradni: tavaly augusztusban itt, Vas megyében megpályázott és elnyert egy termeléstervezői lehetőséget, ahol idén január 2-án munkába állt.

Ahogy korosodunk, egyre inkább fix helyet keresünk, megállapodnánk a világban. Aki dolgozott már külföldön, az jobban értékeli az itthoni munkahelyét, kicsit kívülről látja Magyarországot. Kint hatványozottan kell bizonyítani, és hiába a magasabb fizetés, soha nem lehet eléggé integrálódni.

– ez Szabolcs véleménye. Persze nem zárja ki a lehetőségét, hogy egyszer újra külföldön dolgozzon, de tudja, mit jelent gyökerek nélkül kinn élni.

Angliában és Olaszországban bebizonyosodott: jó munkaerő a magyar. Megálljuk a helyünket, szorgalmasak vagyunk, és kiváló a logikai érzékünk. Az egyetlen hátrányunk, az érvényesülés gátja az, hogy nem beszélünk elég jól idegen nyelveket.

Szabolcs feltétlenül ajánlja a külföldi munkát azoknak a fiataloknak, szakembereknek, akik megértetik magukat az adott ország nyelvén, vagy időt, pénzt, energiát nem kímélve beiratkoznak egy nyelvi kurzusra. De „utána vissza kell térni, haza kell hozni a tapasztalatot, építeni kell az országot”. Meggyőződése: többen hallanak Magyarországról, ha sokat mesélünk róla – az országimázs építése is küldetése a külföldön dolgozó magyaroknak.