Kollégánktól búcsúzunk

Szia Laci! Egy normális világban most nem ezeket a sorokat kellene írnom.

Inkább a terveidről kellene, hogy faggassalak. Vagy meg kéne beszélnünk egy találkozót valamelyik kávézóban a Fő téren. Egy óra, egy tea vagy egy hosszú kávé, éppen kinek, mire van hangulata. Információcsere. Arról, ami volt, elmúlt, szinte soha, inkább arról, mi van most éppen, vagy mi történhet a közeljövőben. Emberek, mondatok, tettek, vagy a cselekvés hiánya. Magánéletről ritkán. Néha a lányod, egy mondat arról, hogy közös cipőben járunk. Nem is tudok rá mit mondani hirtelen. Nincs is már múlt idő, jövő idő végképp nincsen. Maradt a jelen. Néhány sor. Amit egy normális világban nem is nekem kellene megírnom. Hiszen néhány év van csak ugyan közöttünk, de Te vagy a fiatalabb.

Amikor úgy döntöttél, hogy változtatnod kellene, továbblépned, majdnem két, újságírással töltött évtized után, látszólag sokáig gondolkodtam, majd azt mondtam: menj! Változik minden, felbomlanak a régi keretek, műfajok szűnnek meg, súlypontok helyeződnek át, változtatni kell. Bűnügyi újságíró voltál, bírósági tudósító, balhés ügyek oknyomozó riportere, aztán politikai újságíró. Egyik sem egyszerű történet. Tele konfliktusokkal, ütközésekkel, személyeskedő indulatokkal, sértődésekkel és érdeksérelmekkel. És azzal a hittel, hogy a sajtó, a média a negyedik hatalmi ág, van célja és feladata, és azt be is tudja tölteni. Talán kicsit elfáradtál, elfáradtunk.

Vittek a kapcsolataid, hiszen egy jó újságíró számára nem elsősorban a leírt mondatok, hanem a kapcsolatrendszer, az információk a fontosak. Minden ott kezdődik. És ott is végződik. A többi csak játék a szavakkal, van, akinek ez jobban megy, van, akinek kevésbé. Neked ment ez is. Egyszer megállított egy férfi, megismert, majd Rólad faggatott. Rendőrségi ügye volt, ült is, írtál róla. Nem hiszem, hogy a kedvencei közé tartoztál, de azt mondta: kemény voltál és korrekt. Ennél elismerőbbet újságíróról nem nagyon lehet mondani. Amikor néhány éve elmentél a Vas Népétől, kicsit olyan volt, már meg ne sértődj, mintha átálltál volna a másik oldalra. De lehet – és kell – azt is jól csinálni. És hát pontosan értettük egymást. Pontosan tudtad, hogy a dolgok hogyan működnek a média világában, ahogy mondani szokás, félszavakból is megértettük egymást, és nem zavartak bennünket már holmi illúziók. Tudtuk, hogy megbízhatunk egymásban. Volt ebben persze egy kis összekacsintás, és talán egy-egy kávézáson túlnyúló rokonszenv is.

Ami történt, azzal nincs mit kezdeni. Átrohant rajtad, rajtunk valami, amit nem is nagyon értünk. Dadogunk, keressük a szavakat, pedig hát jóban lennénk amúgy a szavakkal. Egy élet befejezése mindig megrendítő. Ahogy a Tiéd véget ért, a maga váratlanságával, gyorsaságával, reménykedő, majd aláhulló periódusaival, nos, azzal szemben védtelenek vagyunk. Azok, akik szerettek, akik hozzád tartoztak, főleg. Itt és most én csak hátraléphetek, némiképpen tanácstalanul, mert meginnék éppen egy kávét, kérdeznék és mesélnék ezt-azt, de nincs kivel, nincs kitől, nincs kinek. Ismerlek. Becsüllek. Ezeknek az igéknek nincsen múlt idejük. Ha valamit mégis mesélnél arról a világról, ahová most eltávoztál, csak szólj! Egy kávéra mindig jó vagyok!

Halmágyi Miklós

Angyal László

1962. június 19. – 2018. február 8.

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy életének 56. évében, türelemmel viselt súlyos betegségét követően elhunyt Angyal László, Szombathely Megyei Jogú Város Polgármesteri Kabinetjének korábbi kommunikációs vezetője.

Önkormányzatunk kollégánkat saját halottjának tekinti.

A Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola elvégzését követően újságíróként dolgozott, majd 2010-től a Városháza kommunikációs vezetője volt.

Figyelemmel kísérte a híreket, mindenről tudni akart. Nem akart lemaradni egyetlen új információról sem. Mindig naprakész volt, igyekezett mindenkinél egy lépéssel előbbre járni, hogy azonnal reagálni tudjon az eseményekre. A háttérben tevékenykedett. Munkáját igazi profizmussal látta el. A 2011 óta a Magyar Sajtó Napján, március 15-én Szombathelyen megrendezett „Sajtófotó kiállítás” kitalálója, életre hívója, szervezője volt. Kötelességünk a hagyományt továbbvinni!

Egész életében makacs hivatástudat jellemezte. Addig kutatott egy-egy téma után, amíg annak végére nem járt. Kommunikációs vezetőként mindent megtett azért, hogy hiteles tájékoztatást adjon és a kollégái munkáját is segítse. Céltudatosan tette a dolgát.

Váratlanul jött súlyos betegsége ellen kitartóan küzdött, meg akart gyógyulni. A betegség legyőzte!

Emlékét megőrizzük!

Nyugodjék békében!

Angyal Laci! Isten veled!