előzetes

2018.03.02. 13:00

Az NVB felfüggesztette Czeglédy Csaba mentelmi jogát

A legfőbb ügyész pénteken indítványt tett a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnökénél Czeglédy Csaba mentelmi jogának felfüggesztésére - közölte a Legfőbb Ügyészség az MTI-vel. Az indítványról a Nemzeti Választási Bizottság határoz.

Fotó: Dél-Magyarország

 Vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás

A Legfőbb Ügyészség az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt indított nyomozást, amelyet a Csongrád Megyei Főügyészség felügyel. A nyomozásban Czeglédy Csabát több mint hatmilliárd forint vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Hozzátették: az öttől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekménnyel gyanúsított Czeglédy Csaba 2017. június 15-től előzetes letartóztatásban volt, amelynek határidejét a bíróság legutóbb 2018. március 15-éig hosszabbította meg.

Nyilvántartásban képviselőjelöltként

Emlékeztettek arra is, hogy Czeglédy Csabát csütörtökön országgyűlési képviselőjelöltként jogerősen nyilvántartásba vették. A képviselőjelöltet az Országgyűlésről szóló törvény alapján a képviselőkkel azonos mentelmi jog illeti meg, vele szemben a büntetőeljárás mindaddig nem folytatható, amíg mentelmi joga fennáll.

Felfüggesztett nyomozás

Ezért a Csongrád Megyei Főügyészség csütörtökön - Czeglédy Csaba képviselőjelöltként történt jogerős nyilvántartásba vételét követően – jogszabályi kötelezettségének eleget téve a nyomozást felfüggesztette, és Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását megszüntette – írták. Hozzátették: az Országgyűlésről szóló törvény rendelkezése szerint az országgyűlési képviselőjelölt mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbb ügyész indítványozhatja a Nemzeti Választási Bizottság elnökénél. A mentelmi jog felfüggesztése esetén a büntetőeljárás folytatható.

A legfőbb ügyészség közölte: Polt Péter legfőbb ügyész pénteken indítványt tett az NVB elnökénél Czeglédy Csaba mentelmi jogának felfüggesztésére. Az indítványról az NVB határoz.- adta hírül az MTI.

Frissítés:

15.28

Az ülésen 4-en szavaztak a felfüggesztésre, 2-en ellene. Czeglédy Csaba Vas megye 1. számú egyéni választókerületében, Szombathelyen indul jelöltként, nyilvántartásba vétele csütörtökön vált jogerőssé. Mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbb ügyész indítványozta az NVB-nél pénteken, mert a jelölt és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folyik büntetőeljárás a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságán.

Az NVB következetes gyakorlatát folytatva pénteki ülésén azért függesztette fel Czeglédy Csaba mentelmi jogát, mert a büntetőeljárás tárgyát képező cselekmény az idei országgyűlési képviselő-választás kiírása előtt történt és a büntetőeljárás nem áll összefüggésben a választási eljárással.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában