A közösségi élet mozgatórugói

2018.03.18. 20:16

Gépjárműfecskendőt kaptak az egyházasrádóci tűzoltók

Gépjárműfecskendőt vettek át az egyházasrádóci önkéntes tűzoltók, szombaton volt a kulcsátadó.

Bakos Ágnes

 

Szijj István, az egyházasrádóci ÖTE elnöke dr. Bognár Balázs megyei katasztrófavédelmi igazgatótól vette át a gépjárműfecskendő kulcsát ünnepélyesen szombaton Fotó: Nagy Jácint

- Emlékszem, amikor Zsukkal mentünk versenyre, aztán volt mentőből átalakított autó, aztán az IFA, most pedig az új jármű – idézte fel Szvoboda Tamás, Egyházasrádóc polgármestere. Hangsúlyozta, hogy felelősséggel is jár az új jármű a helyi önkéntes tűzoltóknak, mert azt jelenti, hogy számítanak rájuk a helyiek. Hozzátette, hogy az önkormányzat eddig és ez-után is megtesz mindent az egyesület támogatásáért. A település egyik mozgatórugója az önkéntes tűzoltó-egyesület – méltatta az egyházasrádóci önkénteseket dr. Bognár Balázs, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója.

Jelentős a szerepük

 

Az önkéntes egyesületek fontos szerepét számokkal támasztotta alá: tavaly több mint félezer tűzeset és több mint 1200 műszaki mentés adott munkát a tűzoltóknak Vas megyében, és 650 beavatkozásnál segédkeztek az önkéntesek. Emlékeztetett, hogy a megyében a pápoci, az alsószölnöki és az egyházasrádóci egyesületekhez került egy-egy, a hivatásosok által már nem használt gépjárműfecskendő. – Magyarországon most virágzik az egyesületi élet, de a tűzoltók voltak, akik a folyamatosságot biztosították az elmúlt negyven évben – mondta V. Németh Zsolt államtitkár, a térség országgyűlési képviselője a szombaton tartott ünnepélyes átadón. Emlékeztetett, hogy az egyházasrádóci önkéntesek egyesülete 109 éves, és helytálltak már árvízi kártételnél ugyanúgy, mint a közösségi életben. Helyi iskolások tűzoltóversekkel köszönték meg az önkéntesek munkáját.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában