Kétszer kettő néha öt, mind a vasi exröplabdázóé

„Mind a tiéd?”

A volt röplabdázó Iszak Renáta megint dupla babakocsit tologat a férjével, Koltay Jánossal, és még három óvodás veszi őket körül. Az emberek rácsodálkoznak: „Mind a tiéd?” A hatéves Dorka meg ezen csodálkozik: „Anyu, miért kérdezi mindenki, hogy mind a tiedek vagyunk-e?”

Ami nekik természetes, a kívülállóknak nem az. Még a famílián belül is különleges, mert vannak ikrek, de két ikerpár egy családban sehol nincs. A felmenők között a férj nagybátyja és nagynénje ikrek, és Renáta keresztanyjának is ikerfiai vannak, az egyiküknél szintén ikrek születtek hat éve.

– Matyi és Dorka megszületése előtt már volt egy ikerterhességem, de elvetéltem. Ezután már vártam, hogy ikreim legyenek – meséli Renáta.

Így születtek

– Nagy meglepetés volt, hogy sikerült. Féltem, hogy képes leszek-e kihordani őket, de 37 hétig meg tudtam tartani a babákat, szülés előtt egy hónapot feküdtem a kórházban. Akartunk egy harmadik gyereket, így született Máté. A férjem titkos álma volt, hogy legyen még egy kislányunk, de aztán véletlenül bepottyant kettő: Liza és Luca – meséi Renáta.

– Először megijedtem, hogy mit csinálok öt gyerekkel, úgy éreztem a cselekvőképességem, szeretetem, türelmem határán belül a három van, háromnak tudom megadni a szükséges érzelmi biztonságot. Sokat hánytam, kórházba kerültem. A nőgyógyász azt mondta, a hányás oka az, hogy nehezen fogadom el a helyzetet. Aztán a bent töltött három hét alatt láttam, hogy mennyit küzdenek más anyukák a gyerekükért, hogy megmaradjon a magzatuk, hogy ne szüljenek idő előtt, én meg itt szenvedek, amikor örülhetnék is. Ez visszabillentett. Anyukám nagyon féltett, sokat segített, ahogy a férjem is, nagyon sokat foglalkoztak a három gyerekkel ellátták őket, anyukám vezette a háztartást, így nyugodta ki tudtam hordani a piciket. A két ikerpár császármetszéssel született, epidurális érzéstelenítéssel, mert azonnal látni akartam őket, nehéz volt a műtétek után. De a középső gyerek, Máté megadta nekem a spontán szülés élményét. Amikor hazajöttünk Lizával és Lucával a kórházból akkor éreztem, hogy minden a helyére került, én magam is „bedöccentem” a helyemre, éreztem, hogy ez így jó, hogy bírni fogom hosszú távon, van elég energiám öt gyerekre is.

Vissza a szülői házba

Már az első ikerpárnál hazaköltöztek egyszobás lakásukból az édesanyjához a szülői házba, ahol Renáta felnőtt. Az anyukájának öt gyerek sem sok, csak eggyel több, mint ahányat ő felnevelt, ráadásul egyedül, mert az édesapa korán meghalt balesetben. Renáta akkor 13 éves volt, a testvérei, Donát 14, Lia 11, Bálint csak 2. Már épp mindenki elköltözött otthonról, amikor ők az ikrekkel visszajöttek.

– Előttem egy erős nő mintája van, aki mindent megold. Példa előttem anyu lelki ereje, hogy tűzön-vízen keresztülmegy értünk. Az „anyák anyája”. A nagymamám is ilyen volt, Pecölben lakott, sokat voltunk nála, mindig a kedvenc ételeinket, süteményeinket készítette: barátfülét, rétest, buktát, csigát, négerkockát, kalácsot, nyújtotta a rétest az asztalon. Sokat mesélt nekünk, játszott velünk, imádságokat tanított. Ő két gyereket nevelt fel, az anyukámat és a nővérét. Nagyon tiszta szívű volt, mindenkit tudott szeretni, fáradhatatlanul sütött-főzött. Szerintem minden gyerek ilyen nagyit szeretne magának.

Ahogy beszélgetünk, lassan befészkelik magukat közénk a gyerekek is: Dorka a bociját hozza, tudom-e, hogy Foltos a neve, és neki napocska a jele az óvodában. Ezért Matyi is elmondja, hogy az ő jele alma, a Gyöngyvirág csoportba jár, Mátéé pedig perec, ő a Pitypang csoport tagja, ahol szintén van ikerpár, ennek köszönhetően a kisfiú napközben sincs ikerélmény nélkül.

Napi rend

Renáta elmeséli, hogy nehezen alakult ki a napirend, de ma már látszik, nem olyan nehéz, mint gondolta, amennyire meg volt ijedve. A férjén és az édesanyján kívül az anyósára is mindig számíthat, sok támogatást kap tőlük, megosztják a feladatokat. Röplabdázni már nem tud visszamenni, csak néha megnéznek egy-egy meccset. Hetente kétszer úszik, a férje pingpongozik, ennyi a kikapcsolódási lehetőség, a feltöltődés, az új energia, a kicsike gyerekzsivajtól mentes csönd. Az anyuka igyekszik minden gyereknek egyénileg is figyelmet adni, esténként a férj altatja a piciket, Renáta mesél a három óvodásnak. Most vette meg Bagdy Emőke Pszichofitness könyvét, abból is vesznek gyakorlatokat, például szeretet-meditációt: elképzelünk egy szívet, és bele mindenkit, akit szeretünk. Így tudják a gyerekek, hogy mindig velük vagyunk, szeretjük őket.

Dorka rajzol, Matyi a földön játszik, Máté ropit hoz, a nagymama almáslepényt. Renáta magához veszi az egyik picit, Lucát, mert nyugtalankodik. Megtudjuk, Sében kezdenek építkezni, év végére lesz kész az ötszobás ház, ahova majd elköltöznek. A nagymama itt marad, neki is jár egy kis szabadság, no, és van még három másik gyereke is, utazhat Liához Londonba, Bálinthoz Új-Zélandra, Donáthoz Budapestre, ott is született már két unoka. Renáta szeretné majd kétéves korukban bölcsődébe adni a piciket, és visszamenni részmunkaidőben dolgozni. A nagyok is jártak bölcsibe, jó tapasztalataik vannak. Kérdezem, hogy a nagyobb ikerpár mennyire összetartó és mennyire érzékelik a kicsik ikerségét. Kiderül, Matyi és Dorka „nagyon együtt vannak”, egymást hívják, ha betegek, ha simogatás, vigasz kell, de az nem érdekli őket, hogy Liza és Luca is ikrek, pont úgy, mint ők, csak tudják, hogy egyszerre születtek, testvérként kezelik őket, mint Mátét. A picik viszont most kezdik felfedezni egymást, hogy hat hónaposan oda tudnak gurulni egymáshoz, összedugják a fejüket, egyik beteszi a másik szájába a kezét, ha sír, megütögeti. Mosolyognak, ha meglátják egymást, hangokat adva beszélgetnek. Ha az egyiket az anyukája felveszi, a másik meghökkenve néz, hogy most vele mi lesz, ő is menne…

Dorka kér figyelmet, azt mondja könyvet rajzolt nekem, és odaadja a papírt: elkérdezgetem, hogy mi micsoda, kiderül, hogy ő végig illusztrálta, amiről az édesanyjával beszélgettünk. Megjelennek ők öten, de az édesanyja is a testvéreivel, a háztartási munkák, a hátoldalon egy napocska. Azt hiszem, tudom, mit jelent, hiszen ez a jele az óvodában, de nem, azt mondja, ez anya szája, és a gyerekek nevetni kezdenek, nevetnek nagyon. A napocska megfejtés mégis jónak látszik.