Tündérkert

2018.03.26. 07:00

Vépi polgárrá lettek a tavaly született gyerekek

A városban tavaly született gyerekek tiszteletére tartottak ünnepséget vasárnap. Évek óta tart a kedves hagyomány, hogy kora tavasszal polgárrá fogadják őket.

Tóth Kata

Az idén a szervezők minden eddiginél több, 41 tavaly világra jött újszülöttet és a családjukat hívták meg, akiket Kovács Péter polgármester köszöntött a művelődési házban. Rajta kívül a képviselő-testület tagjai és Ágh Péter, Vép országgyűlési képviselője is külön gratulált minden családnak.

A polgárrá fogadás alkalmából emléklapot és ajándékcsomagot vihettek haza. A gyerekekkel együtt növöget majd az az alma- és kajszibarack-facsemete, amelyekre a kicsik nemétől függően rózsaszín vagy kék szalagokat kötöttek a szülők a polgárrá fogadási ceremónián.

A két fácskát a hűvös időben is tettre kész édesapák ültették el a 2011-ben kialakított Tündérkertben. Bene Tibor vépi fafaragó kültéri szobrára az idén is felkerült minden 2017-ben Vépen született gyerek neve.

A polgármester végül a családok egészségére emelte poharát. Úgy fogalmazott: a megszületett gyerekek is hozzájárulnak ahhoz, hogy épül, szépül, fejlődik a város.

Ezek is érdekelhetik