Fókuszban az egészségfejlesztés

2018.04.25. 20:45

Előadások, állapotfelmérések és szűrővizsgálatok is voltak a sporttudományi szakmai napon

Idén is megrendezték a sporttudományi szakmai napot az ELTE szombathelyi campusán. A téma ezúttal az egészségfejlesztés volt.

SZMK

Nem múlhat el sportszakmai nap az egytemen anélkül, hogy a Szombathely, a segítés városa programban ne hívnák fel a figyelmet a mentőszolgálat munkatársai az újra-élesztés fontosságára. Nem új keletű dolog ez az intézményben, így a hallgatók már természetesnek vették, hogy részt vegyenek egy csoportos reanimációs gyakorlaton. A koordinációs rektorhelyettes köszöntőjében a sport szerepét hangsúlyozta. Dr. Németh István megerősítette, hogy az egyetem sporttudományi intézetének a jövőben is meghatározó része lesz az intézmény képzési kínálatában.

Reanimációs gyakorlaton is részt vettek a hallgatók
Fotó: szombathely.hu/Cseh Gábor

Egy friss ELTE-kutatásra utalva az ország legboldogabb városának alpolgármestereként köszöntötte a megjelenteket Koczka Tibor. A városvezető kiemelte, hogy a boldogság nincs ingyen, azért nap mint nap megdolgoznak a szombathelyiek.

Ma már elmondható, hogy az egészségfejlesztésnek meghatározó szerepe van a gazdaságélénkítésben, főleg úgy, hogy a megyeszékhelyen kétezer betöltetlen állás vár munkavállalóra. – Az a trend, amely az elmúlt nyolc évben Szombathelyt jellemezte – nyolcvan százalékkal, 4,5-ről 8 milliárd forintra nőtt a város iparűzésiadó-bevétele -, félő, hogy megtörik. Ezt egészségfejlesztéssel állíthatjuk meg, vagyis ha minél tovább munkában tudjuk tartani az embereket – fogalmazott az alpolgármester.

A megnyitót követően a Magyar Tudományos Akadémia professzora, dr. Koller Ákos tartott előadást arról, hogy a sportolásnak milyen hatásai lehetnek a vérkeringésre. – Érdemes lenne minden olyan gyereket – 10 és 14 éves kora között – vizsgálni, aki profi sportban gondolkodik, hiszen így kiderülhetne, ha valamilyen genetikai problémája van. Akkor viszont tényleg nem érdemes például időt vagy energiát ölnie az élsportba – tette hozzá.

A tudományos előadások és eszmecserék mellett egészségi állapotfelmérésen és szűrővizsgálatokon, köztük vércukorszintmérésen is részt vehettek az érdeklődők.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában