Együtt nosztalgiáztak

2018.05.22. 07:00

Élőlánccal ölelték körbe Szombathelyen a Bori épületét

Mint egy nagy család, úgy éltek az egykori Borostyánkő áruház dolgozói. Hat évvel legutóbbi találkozójuk után újra összejöttek nosztalgiázni.

Tóth Kata

- 1978. május 2-án nyitott a legendás Borostyánkő áruház. Rang volt ott dolgozni. Szinte csak jó kedélyű, pozitív gondolkodású, jó kereskedő munkatársaim voltak, kiváltságosnak éreztük magunkat a munkahelyünk miatt – mondja Tóth Gyuláné, mindenki Papíros Gyöngyije, aki Elekné Ibolyával, Illatszeres Ibivel gondolt egy nagyot, és újra összehozta a volt borisok találkozóját. Hat éve – ahogy az idén is – május 19-én élőláncot alkotva ölelték körül a Bori épületét több mint 150-en. Előtte-utána beszélgetéssel, vacsorával, bulival a Pannónia étteremben elevenítették fel több évtizedes közös múltjukat. A régi munkatársak egyetértenek: csodálatos kollektívájuk volt, mindannyian úgy emlékeznek, hogy rengeteget nevettek, megtartották a nőnapokat, a névnapokat, szívesen mentek a kötelező május elsejékre, hiszen az is ünnep volt, hogy együtt lehettek.

Fotó: Szendi Péter/Vas Népe

Gyöngyi, a főszervező, aki ’78-tól ’95-ig volt a földszinti papír-, írószerosztály alkalmazottja, meséli: ha egy hétre szabadságra ment, alig várta, hogy visszamehessen, és egyből arra volt kíváncsi, milyen eseményről maradt le. – Jó zenéket, Dire Straits-et, Pink Floydot nyomtunk, közben ment a reklám, én mondtam be, hogy melyik osztályon milyen árut lehet kedvezménnyel megvenni – Domján Mihály stúdiósnak ilyen emlékei vannak. Gyöngyi pedig az étterembeli beszédében azt emeli ki: ugyan ’95-ben, a privatizáció miatt szétszéledt a csapat, de volt egy áruház, ahol alázattal és tisztelettel néztek a vásárlóra, ahol nemcsak kirakták a portékát, hanem örömmel kereskedtek. A kérdésre, hogy miért volt fontos számukra átölelni az áruházat, azt válaszolja, azért, mert kicsit még mindig úgy érzik, hogy az övék.

Ezek is érdekelhetik