50. tanév

2018.05.23. 12:00

Kamatozott a Derkovits iskolai tudásalap

A Derkovits Gyula Általános Iskola diákönkormányzata aktívan kivette a részét az intézmény 50. tanévéhez kapcsolódó programokból.

Tersztyánszky Krisztina

A pódiumbeszélgetés résztvevői: Móroczné Bölcskei Györgyi, Puskás Norbert, Ruborits Tamás, Boncz Balázs Fotó: Szabó Márta

Az egyik emlékezetes rendezvény az a pódiumbeszélgetés volt, amelyre két „őskismenedzsert”: Puskás Norbertet és Ruborits Tamást hívták meg. A szervezésben együttműködő tanáraik Boncz Balázs DÖK-vezető és Móroczné Bölcskei Györgyi, az osztályfőnöki munkaközösség vezetői voltak.

A mai derkós diákok számára jó érzés volt hallani, hogy a már felelős posztokon működő felnőttek ma is büszkék arra, hogy egykor ebbe az iskolába jártak, tanáraikra is meleg szívvel emlékeznek.

A pódiumbeszélgetés résztvevői: Móroczné Bölcskei Györgyi, Puskás Norbert, Ruborits Tamás, Boncz Balázs Fotó: Szabó Márta

- Rácsodálkoztunk arra, hogy vendégeinknek milyen sok előnyük származott abból az egyetemen, majd később, munkahelyi vezetőkként is, hogy ők már húsz évvel ezelőtt, gyermekként megismerkedtek olyan fogalmakkal, mint a marketing, az üzleti terv, a fogyasztóvédelem, a team-munka, a protokoll, az állásinterjú és hasonlók – számolt be a pódiumbeszélgetésről Standi Laura, a Derkovits iskola diáktanácsának titkára. – Sőt, annak idején a kismenedzserszakkör és az iskolánk által szervezett versenyek alkalmat adtak az ismeretek gyakorlati alkalmazására is. Megerősítettek minket abban, hogy fontos a nyelvtudás, az erősségeink ismerete és céltudatos fejlesztése, de érdemes figyelni arra is, hogy mit árul el rólunk egy kézfogás…

A húsz év korkülönbség ellenére a diákok szívesen hallgatták az üzletemberek tanácsait, mert úgy érezték, szorosan összeköti őket valami. Lehet, hogy az alma mater szellemisége?

Laura és társai búcsúzóul megígérték a beszélgetés vendégeinek: törekedni fognak arra, hogy pár év múlva, amikor majd ők látogatnak vissza az iskolába, szintén büszkén mesélhessenek arról, hogy már órarendi keretben tanulták a gazdálkodással, a pénzügyekkel és vállalkozásokkal kapcsolatos ismereteket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában