osztálytalálkozó

2018.08.15. 12:00

Több mint fél évszázada végeztek, ma már nyugdíjasok az ápolónők

Ötvenöt éves osztálytalálkozójukat tartották nemrég a szombathelyi Vas Megyei Tanács VB Egészségügyi Szakiskolájában végzett általános ápolónők.

Tersztyánszky Krisztina

Tizenhatan újra találkoztak

Fotó: Tersztyánszky Krisztina

Az egykori diákok 1961–63- ig nappali tagozaton tanultak a Paragvári út 13. szám alatt működő szakiskolában. Harmincegyen tettek sikeres képesítő vizsgát, tizenöten a Markusovszky kórházban helyezkedtek el. A találkozó az egyetemi kórház meglátogatásával kezdődött, ahol Békési Éva ápolási igazgatóhelyettes és osztályvezető vezetésével megtekintették az újonnan épült osztályokat. Az ünnepség egy vendéglőben folytatódott, ahol az osztálytársak közül Könye Imréné köszöntötte egykori osztályfőnöküket, Karnerné Lukács Annát, Péterfi Béláné oktatót és volt iskolatársait.

– Nagy ajándék számunkra, hogy 55 év után újra találkozhattunk.

Köszönettel tar tozunk tanárainknak, oktatóinknak, akik lelkiismeretesen oktattak minket, két évig felügyelték elméleti és gyakorlati munkánkat, és elmélyítették hivatástudatunkat. A képesítő vizsga után különböző kórházakban szóródtunk szét, dolgoztunk, továbbtanultunk, gyerekeket neveltünk, többen már unokákat is, és mostanra nyugdíjasok lettünk. Őszülő hajunk jelzi az eltelt éveket, de ebben is van valami jó. Esterházy Péter írja: „Az öregedésben az a jó, hogy nem te vagy a főszereplő.” Több időnk marad délutáni sétákra, olvasásra, mozizásra és nem utolsósorban saját magunk kényeztetésére is, kávézásra, pihenésre – mondta Könye Imréné.

Tizenhatan újra találkoztak
Fotó: Tersztyánszky Krisztina

Ezután az osztályfőnök megtartotta az „osztályfőnö ki órát”, amelyet kötetlen beszélgetés követett. A találkozóra tizenhatan jöttek el. Voltak, akik betegség miatt nem tudtak jelen lenni, öten pedig már nem jöhettek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában