Megtisztelő állami kitüntetést kapott a bajánsenyei Györke Gyuláné

A kitüntetés két fő szempontot emel ki Györke Gyuláné, született Varga Julianna érdemei közül: példamutató közösségi és karitatív tevékenységét. A bajánsenyei ősök hányatott sorsú, gyönyörű családi házában élő asszonyról már a beszélgetés első perceiben kiderül: szenvedélyes tisztelője a helyi értékeknek, ragaszkodik a hagyományokhoz, a falu múltjának minden egyes tárgyához. Ahogy körbevezet az általa 2011-ben alapított gazdag helytörténeti kiállításon, szinte minden egyes bútorról, szerszámról, ruhadarabról tudja, kinek a padlásáról került a gyűjteménybe. Nem is beszélve a nagy gonddal digitalizált fényképekről, melyekről a falu egykori lelkipásztorai, tanítói, kereskedői néznek le ránk.

– Régi álmom volt a kiállítás létrehozása, amire végül a felső tagozat sajnálatos megszűnésével nyílt lehetőség az iskola földszintjén – mondja Györke Gyuláné, aki elnöke a helyi értéktár-bizottságnak és alapító tagja a Kerka Hagyományőrző és Kulturális Egyesületnek. – Volt már némi anyag, amit a gyerekek gyűjtöttek össze, és akadt adományozó is. Elmentem a családokhoz, elkértem mindent, amitől csak meg tudtak válni, és amit az osztrákok még nem vásároltak föl. Az Őrségi Vásár szervezésében sokáig részt vettem. A vásár előestéjén, a kapornaki találkozó után több mint tíz éve falunk kultúrházában is mindig megálmodok egy helytörténeti kiállítást. Állt már ennek fókuszában az egyház, a gasztronómia, a szövés hagyományai, az idén pedig régi gyermekjátékokat gyűjtöttem össze. Az éves kiállításokkal is gyarapszik a múzeumunk, már alig férnek el a tárgyak az egykori osztálytermekben.

Tegyük még hozzá: Julianna az édesanyja mellett eltanulta a varrás fortélyait, ezért minden kiállítást saját készítésű, jópofa bábukkal tesz családiassá.

Juliannát ottjártamkor is egy munkácsi festő barát hívja telefonon. Az Egyházmegyei Karitász Őrségi Szervezetének vezetőjeként rengeteg karitatív munkát végez, amely jócskán túlmutat a hivatallal járó kötelező feladatokon. Akárcsak a hagyományőrzés, a segítés is a személyiségéből fakad inkább, semmint a hivatalából. Határon túli, vajdasági, erdélyi gyermekcsoportok őrségi nyaraltatását szervezi meg helyi házaknál. Több mint húsz éve ápol kapcsolatot a kárpátaljai Munkács iskolájával, ahova már sok segítség érkezett az Őrség településeiről. Az őriszentpéteri jégkártól az észak-magyarországi árvízig gyűjtéssel segítenek mindenhol, ahol nagy a szükség. Helyben is szoborállítás, őrségi templomok felújítása fűződik a nevéhez, de hétköznapi gondokban sem utasít vissza senkit, legyen az tüzelő- vagy mosógépvásárlás, vagy épp egy nélkülöző családban a temetési költség. Igyekszik mindig felkutatni a lehetséges forrást, és ha ez nem sikerül, akár a sajátjából is áldoz, az ide látogatókat pedig otthonában látja vendégül.

Munkáját már többször elismerték a karitász szervezetben, elnyerte a Közösségi Kultúráért Díjat és márciusban a Bajánsenye Községért elismerést is átvehette. A mostani kitüntetést azért tartja különösen értékesnek, mert nem a hivatásszerű munkájáért kapta, hanem azért, amit igazából „csak” kedvtelésből végez.