Lakáspiac

2018.11.18. 07:00

A téglalakások átlagos négyzetméterára Szombathelyen szinte megduplázódott

Ma két és fél évvel kevesebbet kell dolgozni ugyanazért az új lakásért, mint tíz évvel ezelőtt, és a problémás hitelek aránya is megfeleződött.

Budai Dávid

A gazdaság minden részét, így az ingatlanpiacot is komolyan érintő válság tizedik évfordulója és a 2014 óta tartó lakáspiaci élénkülés miatt egyre többször kerül elő, hogy meddig tart még a lakásdrágulás, mikor várható a lakásárak csökkenése. Az Ingatlan.com összevetette a mostani és a tíz évvel ezelőtti helyzetet a lakás­árak, a nettó jövedelmek, a lakáshitelezés és a megtakarítások alakulása alapján.

– Bár a lakáspiac az elmúlt tíz évben változatos eredményeket ért el, a mostani helyzet azért jóval stabilabbnak tűnik, és a következő egy–három évben növekedésben maradhat a piac – összegezte az elemzést Balogh László, a portál vezető gazdasági szakértője. A kutatás szerint országos átlagban 2008-ban egy 50 négyzetméteres társasházi használt lakás ára 8,1 millió forint volt, míg az idén 45 százalékkal többet, csaknem 12 millió forintot kell értük fizetni. Egy 50 négyzetméteres új, társasházi lakás átlagos ára tíz év alatt 37 százalékkal 20,5 millió forintra nőtt.

Egy azonos méretű új lakáshoz 2008-ban 10,5 évnyi nettó fizetésre volt szükség, a 2018-as adatok szerint pedig nyolc év kell hozzá
Fotó: Shutterstock

 

Országon belül persze nagy eltérések lehetnek, a fővárosban például jóval nagyobb ütemben drágultak az ingatlanok: egy 50 négyzetméteres társasházi lakás 66 százalékkal, csaknem 18,05 millióra drágult a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján. Az Ingatlannet adatai szerint tíz év alatt a szombathelyi téglalakások átlagos négyzetméterára csaknem megduplázódott, 202 ezerről 375 ezerre nőtt, ami 85 százalékos növekedés. Családi ház esetében már jóval kisebb volt a drágulás, de még itt is több mint 57 százalékos volt a növekedés – 195 ezerből 307 ezer lett –, és a panelek esetében is csaknem 100 ezerrel kell többet fizetni egyetlen négyzetméterért, mint a válság kirobbanásának évében, amikor 169 ezer forint körül volt egy négyzetméter. Mindez önmagában elég elkeserítő, csakhogy a lakásdrágulás mellett a bérek is emelkedtek. A kedvezmények nélkül számolt nettó fizetések a 2008-as havi 122 ezerről 210 ezer forintra, azaz 72 százalékkal nőttek.

Vas megyében ráadásul több mint 80 százalékos az emelkedés, hiszen nálunk a közel 108 ezer forintból 195 ezer lett. Tehát mind a használt, mind az új lakások árai – leszámítva a téglalakásokat – jóval kisebb ütemben nőttek, mint a nettó fizetések. Lényeges az is, hogy a válság idején a hitelállomány is jelentősen romlott, mert sokkal több volt a nem fizető hitel, az elmúlt időszakban viszont a problémás hitelek aránya 10-11 százalék körüli szintre csökkent, a válság éveiben ez 20 százalék körül járt. A túlzott eladósodás megakadályozásáért ma már fékek is vannak a rendszerben, ezt szolgálja például a jövedelemarányos törlesztési mutató. Amíg a felvett lakáshiteleket a tulajdonosok határidőben tudják törleszteni, addig a lakásárak is stabilak maradhatnak.

Tíz évvel ezelőtt csaknem 7,5 évi nettó fizetés kellett egy 50 négyzetméteres használt társasházi lakáshoz, az idei adatok szerint csak hét évet kell ezért dolgozni. Egy azonos méretű új lakáshoz 2008-ban 10,5 évnyi nettó fizetésre volt szükség, a 2018-as adatok szerint nyolc év kell hozzá. A portál elemzésével összhangban van a Magyar Nemzeti Bank legutóbbi lakáspiaci jelentése, amely szerint bár jelentős drágulás következett be a lakóingatlanok piacán, a lakásárak még a gazdasági környezet által indokolt szint alatt tartózkodnak országosan, egyedül a fővárosban érték el azt a szintet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában