Nagy a környezet felelőssége az alkoholizmus felismerésében

Ahogyan tegnap mi is beszámoltunk róla, Csipkereken egy alkoholproblémákkal küzdő férfi hétfőn reggel megkéselte a feleségét. A férfi az Intaházán folytatott kezeléséről az elmúlt hétvégén hazament, majd nem tért vissza az intézetbe. A helyiek közül többen úgy vélekedtek, hogy nem kellett volna kiengedni, hiszen biztosan nem szedte a gyógyszereit, vagy ha szedte is, alkoholt ivott rá, ez válthatta ki a kis híján tragédiába torkolló viselkedést.

Az intaházi intézetben dolgozó dr. Nyúli László pszichiá­ter, neurológus, addiktológus szakorvos szerint azonban a helyzet nem ilyen egyszerű. Az, hogy a férfit hazaengedték, azt jelenti, hogy az intézetben kiegyensúlyozott volt, de hogy otthon milyen körülmények várták, milyen sérelmek törtek a felszínre, milyen viták indultak el, azt nem lehetett előre látni, a pontos előzményeket pedig nem ismerjük.

Az orvos a konkrét esetről éppen ezért nem is akart nyilatkozni, a beteg kórtörténetét – mint elmondta – nem ismeri, de ha ismerné, sem mondhatna róla semmit. Az egyébként szomorú eset inkább arra jó, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy az alkohol komoly probléma a társadalomban – fogalmazott.

Az alkoholproblémával küzdő betegek idegrendszere megviselt, ezért a problémakezelésük is rosszabb, márpedig az ilyen embereknél inkább megtörténhet, hogy váratlan kriminális cselekményeket követnek el, gyorsabban kiold az indulat – amint az az említett esetben meg is történt. Egy kutatás szerint 2012-ben az erőszakos és garázda jellegű bűncselekmények elkövetőinek csaknem 43 százaléka alkohol hatása alatt cselekedett. Abból persze, hogy a bűncselekmény előtt az elkövetők nagy százaléka ivott alkoholt, még nem következik, hogy ok-okozati viszony állna fenn az alkoholfogyasztás és a bűncselekmény között, mindenesetre a magas arány elgondolkodtató.

A legfontosabb a megelőzés lenne, csakhogy a függőségével küzdő ember környezete szinte kivétel nélkül késve ismeri fel a problémát, és késve kér segítséget, pedig az, hogy valaki ivással igyekszik megoldani a problémáit, már eleve jelzi, hogy nem stabil emberről van szó, ami komoly intő jel lehetne. Jellemzően azonban elbagatellizálják a dolgot, sokáig jópofának, elfogadott dolognak tartják az italozást, aztán amikor valaki komoly bajba kerül és kezelésre szorul, egyből lemondanak róla, megbélyegzik, és rásütik az alkoholista bélyeget. A távolabbi ismerősök pedig egyszerűen megrándítják a vállukat, hogy nem az ő problémájuk. Rosszabb esetben, bár látják az ismerősök, a család, hogy egy ideje baj van, egyszerűen elhallgatják a problémát, pedig az magától nem oldódik meg.

Dr. Nyúli László addiktológus hangsúlyozta: nincs konkrét mérőszám arra vonatkozóan, hogy hány deciliter alkohol fogyasztásától tekintünk valakit alkoholistának.

Ha valaki úgy iszik, hogy abból baja van, ha az ivás mindennél fontosabb, akkor már biztosan alkoholizmusról beszélhetünk, amit jellemzően éppen a szenvedélybeteg fog beismerni legutoljára, hiszen ő már rabja a szernek – hangsúlyozta. Az orvos tapasztalata az, hogy az elmúlt évtizedekben némileg csökkent az alkohollal küzdő betegek aránya, de az alkoholizmus ma is össztársadalmi probléma. Azok az emberek, akik alkoholisták lesznek, általában ugyanazokat a pofonokat kapják az élettől, mint mindenki más, csakhogy ők kicsit gyengébbek. Problémájukra a „megoldás” pedig ott van mindenhol, minden kocsmában és minden társaságban, alkohol folyik mindenhol, amit lehetetlen kivédeni. Ezekről az emberekről nem szabad lemondanunk, segíteni kell őket, ehhez azonban rájuk, az ő akaratukra is szükség van, és általában ez jelenti a buktatót – fogalmazott a szakember.