Kovács Nikoletta otthonosan mozog ég és föld között

– A Nagy Lajos Gimnáziumba jártam, érettségi után innen költöztem Budapestre, a Budapesti Gazdasági Főiskolán (most BGE) diplomáztam közgazdászként vendéglátó-szálloda szakon, utána a Corvinus következett. Nem volt konkrét tervem a jövőre, még egyetemre jártam, amikor megláttam a légitársaság hirdetését: légiutas-kísérőket kerestek. Mivel mindig vágytam Dubajba, a barátnőmmel elmentünk a nyílt napjukra. A kétnapos kiválasztás, az interjú után néhány héten belül értesítettek, hogy felvettek.

2009 novemberében zajlott mindez, Niki 2010 januárjában kiköltözött Dubajba. A Közel-Kelet legnagyobb légitársaságának minden légiutas-kísérője ott él ugyanis: az a bázisuk, az új otthonuk, onnan repülnek – szó szerint – a világ minden pontjára.

A légicég a világ 140 repülőterére közlekedik, Niki már az összesen megfordult. – Sok olyan célállomás van, főleg Indiába, a Közel-Keletre, amelyek Dubajtól viszonylag nincsenek messze. Olyankor csak odarepülünk, majd vissza. Ha öt óránál többet utazunk Ázsiában, Afrikában, Amerikában, Európában, Ausztráliában, akkor maradunk egy-két napot. Havi beosztás szerint dolgozunk, a napokban kaptam meg a januárit, látom már, hová repülök az új év elején, de van azért lehetőség utakat cserélni a kollégákkal – avat be a részletekbe Niki, aki nyolc év után is rajong a munkájáért.

– Tudom, közhelynek hangzik, de szeretek utazni. Tetszik a szabadság, a változatosság, az, hogy világot látok. Igaz, fizikailag megterhelő, amit csinálunk: vagy a célállomásra, vagy vissza szinte mindig éjszaka utazunk. Hajnali háromkor felkelni nem mindig könnyű, de felveszem az egyenruhámat, és mire beérek dolgozni, „megjön a hangulatom”. Uniformisunk van, és csak előírás szerint hordhatjuk a hajunkat, sminkelhetünk. Kilenc éve piros, nude vagy francia a körmöm – még azt is szabályozzák – nevet Niki, aki a kérdésre, hogy milyen a tökéletes légiutas-kísérő, így válaszol:

– Emberekkel dolgozunk, a vendéglátáshoz hasonlít a munkánk. Függetlenül attól, hogy rossz napom van, vagy álmos vagyok, mindig kedvesen mosolygok. Kilenc év repülés után profi lesz az ember, és nem esik nehezemre barátságosnak, segítőkésznek lenni, ez már belülről jön.

Niki hat éve vezető légiutas-kísérő. Először, mint mindenki, a turistaosztályon dolgozott, utána következett a business class, majd az első osztály, aztán pályázhatott vezető pozícióra – ez a cégnél a munkában eltöltött időtől, tapasztalattól és az egyéni képességektől is függ. Az utasok panaszait kezeli, koordinálja hét-nyolc stewardess munkáját – a hatalmas gépeken ennyien dolgoznak például a turistaosztályon. Meséli még, hogy sok helyen élnek olyanok, akiket meg tud látogatni – közben is alakultak új ismeretségei, de maradtak Budapestről is barátai, akik hozzá hasonlóan külföldön folytatták, csak máshol, és olyanok is, akiket Dubajban ismert meg, onnan szállingóztak a világ különböző pontjaira.

Ha hivatalosan kell bemutatkoznia, úgy használja a nevét: Camarena-Kovács Nikoletta. A férje panamai, Dubajban ismerkedtek meg, hat éve házasok, egy munkahelyen dolgoznak, és van egy négyéves kisfiuk, Attila. Bár Dubajban van az otthonuk, amióta gyermekük született, Niki gyakran jár haza Szombathelyre: a szülei, a testvére is itt élnek. Ha van néhány szabadnapja két járat között, már siet haza. Igaz, a karácsonyt most nem Vas megyében töltik, hanem az arab sivatagban. Már november közepe táján feldíszítették a lakást, és annak ellenére, hogy a városban ilyenkor jellemzően 28–30 fok van, Niki szerint „a karácsonyi hangulat tökéletes”.