2018.12.10. 09:00
Több mint három millió forint gyűlt össze – szeretnék talpra állítani a perenyei kisfiút
A 6. jótékonysági éjszakai főzést rendezték az Intersport előtti parkolóban szombaton. Ezúttal egy perenyei kisfiú, Katona Olivér segítségére siettek az emberek.
A Bendőfűtők csapata gulyással állt elő a nagy sikerű jótékonysági főzésen
Fotó: Horváth Balázs
Huszonöt csapat készített ízletes ételeket, például chilis babot, babgulyást, szarvasragulevest. Százak és százak jöttek el vacsorázni, hogy egyúttal segítsenek, a kisfiúért nemcsak a falubeliek, de a térség is összefogott. A bográcsoknál sorban álltak a finomságokért, és megmutatták: nem csak enni szeretnek, adakozni is. Az Együtt Olivérért Alapítvány elnökétől, Bolfánné Zarka Ildikótól és az alelnöktől, Kovácsné Horváth Nikolettától megtudtuk: az est során 3,159 millió forint gyűlt össze. A perenyei kisfiú tavaly még tudott állni és lépegetni, pár hónapja gerincvelői izomsorvadást diagnosztizáltak nála, ami az élettel összeegyeztethetetlen genetikai probléma. Most folyton dolgoztatni kell az izmait, segédeszközökre van szükség. 2018 óta Magyarországon is elérhető egy jó, de drága gyógykezelés, amit az alapítványon keresztül lehet támogatni.
Lesz még akció: két szombathelyi koncertet rendeznek még az idén a perenyei kisfiú javára: december 16-án 14 órakor a szalézi templomban és 22-én 15.30-tól a székesegyházban.
Olivérért főztek