Katolikus idősek otthona lesz a Horváth Boldizsár körúti épületükben

Az annunciáták már száz esztendeje tevékenykedtek a városban: 1915-ben érkezett Szombathelyre az első négy nővér, háborús sebesültek ápolására. Mikes János püspök volt az, aki öt év múlva, 1920-ban megalapította az Annunciáta Nővérek Kongregációját. Márta nővér elmondta, hogy 1930-ban a nővérek több csoportban Brazíliába költöztek, a második világháború után nem voltak itt, az épületükben – úgy tudja – tizenöt lakást alakítottak ki katonatisztek számára.

A rendszerváltást követően, miután visszakapták az épületet, visszatértek a nővérek, II. János Pál pápa látogatásakor már volt itt egy kisebb csoportjuk. Márta nővér, aki már kislány korában arról álmodott, hogy szerzetesi életet éljen, 1999 végén jött Magyarországra, Szombathelyre. Akkor már sokan voltak, változó létszámmal, tízen-tizenöten is, az utóbbi évben azonban már csak négyen: két magyar és két brazil nővér. Amint Márta nővér elmondta, az épület korábban működött kollégiumként, aztán albérlőket fogadtak, de később már senkit. A hatalmas kert rendben tartása is egyre nehezebb volt.

– A szombathelyi egyházmegye felkarolta a gondunkat, mi meg láttuk, hogy nagy szükség van katolikus idősek otthonára, ezért szerződés keretében átadjuk az épületünket az egyházmegyének. Nagyon hálásak vagyunk, hogy segíthetünk, mert rendünk küldetése az, hogy ott segítsünk, ahol kell, és most ezzel segíteni tudunk – mondta Márta nővér, aki arra a kérdésre is válaszolt, hogy nehéz-e 60 évesen új életet kezdeni Budapesten. Úgy fogalmazott: ha ragaszkodunk valamihez, nehéz elengedni, de ha van egy célunk, akkor ahhoz könnyebb hozzárendeződni. És most ez a cél: hasznossá tenni az épületet a rászoruló idős emberek számára. A későbbiekben az annunciáták bármikor visszatérhetnek ide, ha szeretnének. Márta nővér nem vágyik haza Brazíliába, nem tesz különbséget a két ország között, azt mondja: „Ahol lakom, az az én hazám”.

Az annunciáták kápolnájában mindennapos volt a szentmise, hol reggel, hol délután. Nemcsak a városrész lakói jöttek ide lelki életet élni, hanem azok is, akik orvosi kezelésekre jártak a kórházba, vagy súlyos beteg hozzátartozójukat látogatták rendszeresen. A nővérek személyes találkozások során, és gyakran telefonon is nyújtottak lelki segítséget. Voltak olyan környékbeliek, akik már a szentmise előtt megérkeztek a litániára, a rózsafüzérre, és még utána is maradtak a nővérekkel zsolozsmázni. Ha valaki nem tudott eljönni szentmisére, hétvégén igyekeztek kimentek hozzá az otthonába áldoztatni. Külön imacsoport is működött itt. Ahogy Márta nővér mondja: – Sok aprósággal igyekeztünk megkönnyíteni a hozzánk fordulók életét.