Kipróbáltuk az élménylövészetet, és megtudtuk milyen puskával győztek az Őrült Ló és Ülő Bölény vezette indiánok

A történelmi fegyverekről Molnár László mesél, aki sokadmagával hódol itt a fekete lőporos puskáknak, ahogy mutatják, látszik, hogy soha be nem telnek a csövön kicsapó tűzzel, pattanó szikrákkal, füsttel, ez szerelem. Az egyesületben a gyakorláshoz mindenki hozza a saját fegyvereit, és annyi töltényt, amennyit gondol, egy szombaton akár 200-400 lövés is eldördül egy kézből. Egyelőre ráhangolódás van, bent az asztalok megtelnek pisztolyokkal, puskákkal, a csöve mindnek gondosan a fal felé fordítva, még letéve se mutasson emberre. Rengeteg itt a lőszerszám – igyekszem felmérni a helyzetet –, de csak mosolyognak: ez itt semmi, a hatvan klubtagnak összesen háromezer fegyvere van, körülbelül egy hónapig tudnák tartani Szombathelyt és Kőszeget…

Kint elsütik a mozsárágyút, hatalmas a dörej, nem véletlenül visel itt mindenki fülvédőt, én is kapok, a „Tüzet szüntess!” parancs után kimehetek megnézni, mivel vannak az emberek a lőállásokban. Kiss János egy orosz fegyvert mutat, ami kiszolgálta a két világháborút, ezzel vadásztak a németekre, ebből a fajta lőszerből gyártottak legtöbbet, a 120 éves konstrukció kuriózum. Szabó László egy Henry-puskát ad kézbe, egyenesen Az Ezüst-tó kincséből, ez volt Old Shatterhand kedvence, arról híres, hogy huszonöt lövést volt képes leadni újratöltés nélkül. Előkerül az első szerelt lőszeres forgópisztolyok egy modellje, ilyet használtak a cowboyok is. Mielőtt az elöltöltős hatlövetű revolverek bűvöletébe esnék, Harami Matyás kápráztat el egy klasszikus hosszúpuskával: puskaport önt bele, rányomja a fojtást a töltővesszővel, rányomja a golyót, ráteszi a csappantyút. A kovás lakatszerkezet külön élmény: a serpenyő rácsap a kovára, amikor elsüti a fegyvert, repülnek a szikrák, az egész fejét beborítja a füst. 1780 körüli francia Frontier, ezt használták az indiánok és az első telepesek…

Bemegyek körülnézni a modern fegyverek között. Arról kérdezem ifj. Pajor Istvánt – aki egyébként katonaegyenruhákat gyűjt –, miért szereti a lövészetet. Amint mondja, egy fegyver önmagában is komoly esztétikai élmény, a lövés pedig összetett szellemi és fizikai folyamat, aktivitást igényel. Előveszi a táskájából a fegyvereit, egyik tényleg szebb, mint a másik… Aztán Németh András egyik revolverét nézegetjük – ami a 70-es években volt az amerikai rendőrök oldalán, utána vált sportfegyverré. Laci halad át a terepen, odaszól tréfásan, hogy „ez mind egy rakás ócskavas”, és mi nem tudjuk azt, hogy az Őrült Ló és Ülő Bölény vezette indián csapat milyen puskával győzte le Custer tábornok hatszáz fős seregét. Már mutatja is a 19. századi modelleket: ha jól értem, az volt a vesztük, hogy a katonáknak hátultöltős Trapdoorja volt, ami csak nyolcat lőtt percenként, az indiánok viszont olyan Winchestert használtak, amivel percenként huszonnyolc lövést tudtak leadni.

Maradok a revolvernél, tanulom, hogyan kell ezt jól megmarkolni. Az ujjamat az elsütő billentyűre teszem (nem a ravaszra, mert az a róka lenne!), mintha lőni akarnék, de András azonnal rám szól, az ő mutatóujját konkrétan megharapta a kiképző tiszt, amikor így tett, hogy megtanítsa, ezt nem szabad. Csak akkor tesszük rá a billentyűre az ujjunkat, amikor tényleg lőni fogunk. Hangsúlyozza: fontos szempont a megítélésben, hogy gyilkos fegyver nincs, csak az ember lehet gyilkos. A tárat ki kell tudni venni, meg kell tudni tölteni, vissza kell tudni helyezni, kell tudni csőre tölteni, kibiztosítani, célra tartani, csak mindezek után következhet be a lövés kiváltása. Többlépcsős emberi közreműködésre van szükség. Nemcsak a fegyverhasználatot kell megtanulni, hanem azt is, hogy ez milyen felelősséget jelent. Arról beszélgetünk, hogy Európában megváltozott a biztonsági helyzet. Itt például kitették a falra azt az újságcikket, amely beszámol arról: a szomszédos Csehországban úgy döntöttek a terrorveszély miatt, hogy a lőfegyvert viselni is lehet. 360 ezer engedéllyel tartott fegyver van a cseh állampolgároknál, és az alkotmánymódosításuknak köszönhetően (168 képviselőből 139 megszavazta), ők ezt most már köztereken is maguknál tarthatják, illetve terrortámadás esetén önvédelemre is használhatják. Abból a megfontolásból – és itt mindenki egyetért ezzel –, hogy ha a terrorcselekményeket olyanok követik el, akik illegálisan birtokolnak fegyvereket, miért ne lehetne azoknál is fegyver, akik legálisan birtokolják azokat, fegyvertartási engedélyük van, és mivel rendszeresen sokat gyakorolnak, még lőni is tudnak, versenyeken bizonyítottan elég jól.

András megmutatja, mit használnak az USA haditengerészet kommandósai. Előkerül a táskából egy matt fekete maroklőfegyver. Lövést segítő kompenzátor és hangtompító is szerelhető rá elvileg, de az utóbbi nem engedélyezett (a hazai jogszabály a tartását engedi, csak a használatát nem), pedig a lőtéren jó lenne halláskárosodás ellen, és valószínűleg a környéken lakók is díjaznák, ha a szombatjukat nem szórnák tele a durranások. Most fülvédőket használnak. Ami rajtam van, elektroakusztikus: a lövést tompítja, az emberi beszédet közvetíti. Kint megint ágyút dörrentenek, fülvédő ide vagy oda, még így is megijedek, nem tudom, hogy meg lehet-e szokni ezt egyáltalán. Egy félautomata géppisztolyt csodálok, két kilogramm tár és lőszer nélkül, kifejezetten könnyűnek találom egy gépkarabélyhoz képest. Kevés saját szempontom van a fegyverválasztáshoz, de ez tetszik, mert válltámasza is van. Annyit már leszűrtem, hogy ha három ponton tudom alátámasztani a fegyvert, a csuklóm nem köröz lövés közben anatómiai adottságai szerint, mint a sima pisztolynál tenné.

Érzékelem, hogy a jelenlévők szenvedélyes szerelemben vannak a fegyverekkel, de azt is, hogy önfeledt mozdulatok egyáltalán nincsenek, csak nagyon fegyelmezetten, szabályosan lehet megnyilvánulni egy lőállásban, lefelé vagy felfelé tartott csővel fordulunk. Barátkozom a fegyverrel: stresszt jelent, feszültséget, felelősséget, ez nem egy indián regény. Nem játék, ezek éles lőszerek, bár kétségtelenül kisebb a tét egyszerű célba lövésnél, mint ha harcolni kéne. Célba találok! A siker óriási örömfröccs

az agyamban, a felszabadulás a szívemben, boldogan adom vissza a fegyvert. Hatalmas megkönnyebbülésben vagyok, ilyen az élménylövészet íze. Nézem a mozsárágyút, töltővesszővel töltik, szikrával gyújtják, mindenki örül, ezt szeretik. A környékbeliek nem biztos, de látom már, hogy meg lehet szokni. Igaz, a fülvédő nem árt.