tanulmányok

2019.02.13. 10:00

Osztrák–Magyar Akció Alapítvány: kutatási ösztöndíjakra lehet pályázni

Egyetemi vagy főiskolai oktatóknak, hallgatóknak és doktori képzésben résztvevőknek hirdetett meg ösztöndíjakat az Osztrák–Magyar Akció Alapítvány. A fiatalok tudományos vagy nyelvi tanulmányokra pályázhatnak Ausztriában és Magyarországon.

Nemes Judit

Harmincöt évnél fiatalabb kutatók, hallgatók, doktoranduszok jelentkezését várják

Fotó: Shutterstock

A magyar és az osztrák kormány együttműködése nyomán összesen hét alprogramot hoztak létre az Ausztriában és Magyarországon a felsőoktatásban (oktatóként, hallgatóként, doktoranduszként) résztvevőknek. Csak 35 évnél fiatalabbak vehetnek részt a programokban – olvasható az osztrák közszolgálati média magyar nyelvű honlapján. A kiírásokban több hónapig tartó, a szomszédos országban eltöltendő tanulmányokra – ennek részeként kutatásra – lehet pályázatot benyújtani. Az ösztöndíjak nem csak tanév közbeni kinntartózkodásra vonatkoznak: nyári egyetemeken való részvételre is lehet pályázni. Ausztriai hallgatók szombathelyi és budapesti osztrák–magyar nyári egyetemekre is eljuthatnak.

A Bécsi Egyetem Európai és Összehasonlító Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének Finnugor Tanszéke és az ELTE Savaria Egyetemi Központ (pontosabban az intézmény jogi elődje) között régi az együttműködés, az immár 28 éves múltra visszatekintő nyári egyetemet előbb Keszthelyen, majd Szegeden rendezték meg, jelenleg pedig a vasi megyeszékhely ad otthont az eseménynek.

Harmincöt évnél fiatalabb kutatók, hallgatók, doktoranduszok jelentkezését várják
Fotó: Shutterstock

Az Osztrák–Magyar Akció Alapítványnak egyebek mellett az a célja, hogy elősegítse a két országban tanulók kapcsolatépítését, a tanórán kívüli kapcsolatteremtést és kommunikációt, valamint egymás kultúrájának, országának, életmódjának megismerését, megértését. Az Osztrák–Magyar Akció Alapítvány honlapján már megjelentek a pályázatok, melyek között vannak márciusi beadási határidejűek. Egyes lehetőségeknél a jó tanulmányi eredmény is feltétel, továbbá alapfokú nyelvtudás igazolása is szükséges lehet, továbbá a kutatási területükről kell rövid összefoglalót mellékelniük. Továbbá néhány napra is vonatkozhat a kérelem abban az esetben, ha például konferencián szeretne részt venni a hallgató, oktató – emelte ki a portál, hozzátéve: az

idegennyelvtudás fejlesztésére is alkalmas egy-egy stúdium.

Az orf.at mindemellett arról is tájékoztat, hogy a felsőoktatási és egyéb tudományos intézmények kutatói egy hónapra kaphatnak támogatást a szomszédos országban zajló kutatási munkájukra, valamint utánkövető, kapcsolaterősítő látogatásra is utazhatnak ugyanezen program révén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában