Elcsapott pásztorok, kanászok, szökött katonák bújkáltak a Vasi-Hegyháton

„A fennálló renddel szembeforduló, kalandos életet élő alakokban a szegény nép, a jobbágysorban élő parasztság a maga meg nem valósult álmait vélte megtestesülni. A Hegyhát jó búvóhely volt a menősök számára, az erdőrengetegben nehezen akadt pandúr a nyomukra” – írja Mozsolics Amália, a táj kiváló ismerője, aki adatgyűjtései során számos betyártörténetet is lejegyzett.

Például így: „Török Nani elmesélte nekem, hogy maga látta őket, amikor gyerekkorában a petőmihályfai erdőben vargányázott. A menősök az árokban sütöttek-főztek. Nagy ezüstgombokat varrtak a lajbijukra. A számtartók a Festetics grófok engedélyével adtak nekik birkát, hogy a majorokban kárt ne tegyenek.”

Amikor a kisrákosi nagyhegyi erdőben kivágták a régi bükköst, a hatalmas fák törzsében akkora szögletes odúkat találtak, hogy egymás mellé állva akár négy ember is elfért bennük. „Ezek a menősök búvóhelyei lehettek, ahová behúzódtak az üldözőik elől. Az odúba belülről szögeket vertek a holmiknak, még kétcsövű puskát is találtak ott a szegre akasztva. Vasváron az öregek emlékeztek egy haramiatársaságra, akiknek Domokos volt a vezérük. Lisztet loptak, a padlásokról elvitték a füstölt húst meg a zsírt, de ha mást nem találtak, a teheneket is elhajtották az istállóból.”

A felsőmaráci Torma Lajos és Sipos Miska történetét Balogh János jegyezte le: „Nyomorúságuk és megaláztatásuk vitte őket a menősök közé” – írta. Nem voltak válogatósak, a Sigray grófok Klára- és Tótfalu-majorjából vagy a Porpáczi és Milosics uraságok istállóiból hajtottak el disznókat, juhokat, de ha a helyzet úgy hozta, az útonállás, a körmendi és az egerszegi vásárokra járó nagypénzű kereskedők kifosztása sem volt tőlük idegen.

Torma és Sipos 1849 augusztusában Hegyháthodász határában kirabolták és megölték Rigler Mihály Somogy vármegyéből érkező barcsi kereskedőt. A zsandárok a felsőmaráci Klára-majorban fogták el, és statárium lévén felkötötték őket. A szóbeszéd szerint a holttestüket a Nádasd határában lévő, máig akasztódombnak nevezett helyről éjnek idején a rokonaik vitték haza, és Marácon a temető árkába temették. Legendájukat holdfényes éjszakákon csak a századfordulón lebontott Klára-major fái suttogják.