Tanulni nem csak iskolában lehet

2019.03.05. 20:11

Szeptemberben indul az első Vas megyei magántanuló csoport Kissomlyón

Magántanuló-­csoport indul idén ősszel a kétszázötven lelkes kis faluban. Az ország más részein van hasonlóra példa, Vas megyében azonban ez lesz az első. Szülőket kérdeztünk, akik a tanoda alapításában is közreműködnek.

Merklin Tímea

Külön érdekesség, hogy a hazai tanulócsoportok főleg városokban működnek, például Pécsen, Budapesten, Győrben, Veszprémben, Balatonalmádiban, Keszthelyen, Vas megyében pedig egy kis falu a helyszín. Ez is a közösségépítő tevékenység része, és egyúttal megoldja – kikapcsolja – a gyerekek más településre utaztatásának gondjait.

A még alakuló tanulócsoportban egyelőre egy harmadik, egy második osztályos és három elsős van, a maximált létszám tizenkét fő, így vannak még szabad helyek. A tervek szerint egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező tanítónő és négy további pedagógus – angol, művészet, dráma, erdő- és élménypedagógia témákkal – viszi majd az alsó tagozatot. A gyerekeket beíratják az iskolájukba, ahova hivatalosan tartoznak, azzal létesítenek magántanulói jogviszonyt, de nem otthon egyedül tanul velük a szülőjük, hanem csoportot szerveznek számukra a falu könyvtárában.

Balról a harmadik: Kostyák Borbála a bemutatón

Az öt gyermekből háromnak Kostyák Borbála az édesanyja, aki egyike azoknak, akik a tanoda létrehozásán fáradnak, és angoltanárként fog közreműködni a tanulócsoport oktatásában. Amint elmondta, úgy tervezik, hogy a gyerekek hetente három napot lesznek a tanítónővel, akivel „lefedik” a NAT-ot, félévente ebből mennek vizsgát tenni az iskolájukba. A heti egy angol napnak Kostyák Borbála lesz a felelőse a férje közreműködésével: kirándulnak, kézműveskednek, barkácsolnak, lovagolni mennek (az egyik kisfiú nagyapja tart lovakat), gyógynövényeket gyűjtenek, fánkot sütnek, fára másznak, és eközben csak angol nyelven folyik a kommunikáció.

Így olyan mindennapi kapcsolatuk lesz a nyelvvel, amiben mindenféle szó van: a tojástól a keverésen át a fák nevéig. Az ötödik nap A és B hét szerint váltakozik majd. Az egyiken Dénes Margit erdő- és élménypedagógus vezeti a foglalkozásokat: minél több időt a szabadban töltve, saját élmények révén ismerkednek majd a gyerekek a természettel, az erdővel és játékos gyakorlatokon keresztül önmagukkal. Az ő lánya ősztől szintén a tanoda nebulója lesz. A másik héten Kovács Dorottya grafikus a művészetoktatáson keresztül alkotásra, önkifejezésre serkenti a gyerekeket, férje, Csiszár Máté dráma­foglalkozásokat tart majd.

A magántanuló-csoport iránt érdeklődő szülőknek tartottak tájékoztatót
Fotó: Horváth Balázs

– Azt gondoljuk, hogy a következő ötven év szakmáinak felét sem ismerjük még, tehát az emberi oldalt kell erősíteni, képességeket fejleszteni, erősségeket keresni, ki miben tehetséges. Szeretnénk, ha a kötelező iskolai tudáson túl sokféle ismeretre tennének szert a gyerekeink, ki tudnának állni magukért, az igazukért, megtanulnának jó együttműködésekben dolgozni. Ezekre a kihívásokra a mi válaszunk a tanoda létrehozása. Felelősek vagyunk a gyerekeinkért, a jövőbe nem látunk bele, de azt oda tudjuk adni nekik, hogy a miénk olyan közösség, ahova jó tartozni. Idén három-négy gyerek születik Kissomlyón, ez is motiváció. Egyelőre alsó tagozatban gondolkodunk, de szeretnénk majd továbbvinni is, ha odaérnek a gyerekeink. Van olyan apuka, aki azt mondja, már most hozzájárul a költségekhez, csak tartsuk fenn, hogy a kislánya négy év múlva idejárhasson – mondja az anyuka, aki jelenleg Jánosházán tanít, de mielőtt odautazik reggelente, a gyerekeit Hosszúperesztegre viszi iskolába és óvodába. Jó lenne, ha az apróságokat nem kellene fél hétkor kiverni az ágyból, ha lenne idő beszélgetni.

Kostyák Borbála egy fővárosi tanfolyamra is jár – amelynek címe: „professzionális tanulócsoport alapítás” –, hogy tanuljon azoktól, akik ezt az utat már végigjárták.

A magántanulói jogviszony létesítéséhez kérelmet kell beadni az iskolának. Tanulságos, hogy egy szülő az indoklásában mit látott szükségesnek összefoglalni. A többi között kiemelte, mennyire fontos, hogy a gyermek megkapja a lehetőségét annak, hogy a saját tempójában, a saját érdeklődése által vezérelten haladjon a világ megismerésének útján. Hogy olyan mélységben és olyan tág körben fejlődhessenek az ismeretei, tapasztalatai és tudása, amilyen mélységben és körben ez az ő esetében lehetséges. Kostyák Borbála hozzáteszi: a maga módján mindenki SNI-s, vagyis sajátos nevelési igényű, vagyis odafigyelésre van szüksége. És nem kell feltétlenül intézményben gondolkodni, ha tanításról-tanulásról van szó.

Ezek is érdekelhetik