Ünnepség

2019.03.25. 07:00

Negyvenöt gyermeket fogadtak vépi polgárrá

Negyvenöt gyermek született tavaly a városban, vasárnap ünnepélyesen vépi polgárrá fogadták őket a művelődési házban.

Tóth Kata

Az édesapja, édesanyja karjában pihenő Nagy Róza és Eliza is kapott egy-egy fácskát a vépi Tündérkertben

Fotó: Horváth Balázs

A Vadvirág Óvoda Rezeda csoportja lepte meg műsorral a 2018-ban világra jött babákat és családjaikat, majd Kovács Péter polgármester mondott köszöntőt. – Az egyik legkedvesebb kép számomra az, amikor babakocsit toló édesanyákat látok. A másik, amikor ránézek a Tündérkertben a szoborra, amelyen szaporodnak a nevek, az idén 45 került fel a táblára. Ez igazolja, jól döntöttünk, hogy támogatjuk az első lakáshoz jutókat és az első gyermeket vállalókat.

Az édesapja, édesanyja karjában pihenő Nagy Róza és Eliza is kapott egy-egy fácskát a vépi Tündérkertben
Fotó: Horváth Balázs

Ágh Péter országgyűlési képviselő is gratulált a családoknak. Mint mondta, hatalmas út, sok kaland vár a kicsikre az életben, akik mellett szüleiken, nagyszüleiken kívül Vép egész közössége is ott áll majd, tiszteletbeli polgárrá fogadásuknak ez is a lényege. 2011-ben alakították ki a Tündérkertet a művelődési ház udvarán: az édesapák ültették be a felszalagozott őszibarack- és körtefácskát.

2011-ben alakították ki a Tündérkertet a művelődési ház udvarán, azóta kapnak itt fát az újszülöttek
Fotó: Horváth Balázs

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában