A menetredeket is érinti

2019.05.09. 15:41

Két hétre lezárják a Keleti pályaudvart – A szombathelyi vonatok a Délibe érkeznek majd

Karbantartás miatt két hétre, május 13-tól 26-ig lezárják a Budapest-Keleti pályaudvart. Az érintett vonatok mindegyike módosított menetrend alapján közlekedik – mondta Loppert Dániel, a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

MTI

Kormányos László, a MÁV-Start Zrt. értékesítési igazgatója elmondta, hogy a kéthetes lezárásra kidolgozott menetrendben a vonatok a fővárosi pályaudvarok valamelyikére érkeznek és onnan indulnak, mindenhol átszállást biztosítanak a BKK-val együttműködve.

A vasúti internetes keresőkben – köztük az Elvira oldalon és a vonatinfo mobilalkalmazásban, a www.mav.hu/keleti honlapon – a változást átvezették, ezért érdemes ezeket is használni a tájékozódáshoz – mondta a MÁV-Start igazgatója.

A MÁV-Start igazgatója a főbb változások közül kiemelte, hogy a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon a gyorsvonatok Kőbánya-Kispestig közlekednek, a soproni és a szombathelyi IC-k és a railjetek Déli pályaudvaron fordulnak, egyes nemzetközi vonatok pedig a szintén a Déli pályaudvarról és a Kelenföldi állomásra érkeznek. A pécsi vonal IC-i Kelenföldről indulnak és oda is érkeznek.

Kormányos László kiemelte, a Keleti pályaudvar bezárása alatt a Thököly útról megközelíthető nemzetközi pénztárban árulnak majd belföldi jegyeket is a nemzetközi vasúti jegyek mellett, egyben felhívta a figyelmet, hogy a vasúti jegyek az interneten és a vonatinfó alkalmazáson is megvehetők -olvasható az MTI-n.

 

Utazás előtt tájékozódjanak a menetrendről és a jegyvásárlás meggyorsításához használják az elektronikus rendszert.

Ezek is érdekelhetik