Tufahalmok Szergényben – Kevesen tudják, hogy a két vasi falu között bányák működtek

Ha valaki együtt emlegeti a vulkáni kőzeteket és Vas megyét, elsőként a Ság-hegy jut az eszünkbe, másodikként a Kis-Somlyó. Talán akad néhány ember, aki harmadikként a Hercseg-hegy és a Pet-hegy környékét is megemlíti. Szinte biztosra vehetjük, hogy a Szergény és Kemenesmagasi közötti tufahalmok kimaradnak a felsorolásból.

Az 1856-ben készült kataszteri térkép nyolc kőfejtőt jelöl a két falu határán. A földmérők annak idején precíz munkát végeztek, mert ezek mindegyike ma is azonosítható. Igaz, már nagyon régóta nem használják őket, a bányák sem tájsebként jelennek meg, visszahódította őket a természet.

A tufa vulkáni porból, hamuból, törmelékből keletkezett kőzet. Tufahalmokkal, „tufamezővel” a Kisalföld peremén nem csak Szergényben találkozhatunk, hanem a közeli, de már Veszprém megyéhez tartozó Magyargencsen és Egyházaskeszőn is. Amerre járunk, az majdhogynem sík vidék. A szergényi halmok csak pár méterrel emelkednek ki a környezetükből. A terület legmagasabb pontja is csupán 146 méterrel van a tengerszint felett. (A táj geológiai viszonyairól és vulkánjairól Jugovics Lajos írt tanulmányt.)

A paraszti kőfelhasználás, kőbányászat ma már ezen a tájon is a múlté. Emlékei lassan feledésbe merülnek. Építőkőhöz hajdan több módon is hozzájuthattak. Voltak, akik gyűjtötték a követ. Az eke által kifordított nagyobb darabokat hazahordták, és általában a kerítés megerősítéséhez használták fel. Ház vagy istálló építéséhez az anyagot valamelyik helyi kőfejtőből szerezték be. Előtte megegyeztek a terület tulajdonosával, és a követ a legtöbbször maguk „vágták ki” csákánnyal. A Taski-dűlőben lévő kőfejtők közül több a magasi nemeseké volt: a szergényi kastély tulajdonosai is bányával rendelkeztek. Olykor az is előfordult, hogy a szomszéd falvakból vagy távolabbról vásároltak követ.

Az elbontott épületek köveit, ha lehetett, akkor újra felhasználták. Főleg a kerítéseknél venni észre, hogy az építőköveket több helyről szerezték be. A kemenesmagasi és szergényi bányászkodás emlékeivel az 1700-as évektől kezdve régi térképeken is találkozhatunk. A gödröt, ahonnan a követ kitermelték régebben „kővájónak” nevezték. Voltak „kövécsvájók” és homokvájók is. A tufa könnyen vágható, vagy akár fűrészelhető is. Rétegekben rakódik le, ami megkönnyíti az építkezéseknél való felhasználását. A szabályosabb, szebb darabokat már a fejtésnél különválasztották a törmeléktől. A tufa puha kő, nem használható akármire. Nem vagy csak nagyon ritkán készültek bele finomabb faragványok, szobrok. Utcakőnek, útburkolatokhoz sem volt megfelelő.

Az itteni kőbányák évszázadokon át működtek, de ez a működés – eltérően pl. a Ság-hegyi bányától – sohasem volt iparszerű. Nem csak a bányászat, hanem a felhasználás is helyben történt.

Hol találkozhat az érdeklődő a szergényi és kemenesmagasi tufabányászat emlékeivel? Ha Kemenesmagasiból Szergény felé indul, „kapaszkodjon fel” az úttól jobbra eső magaslatra! A dombon gyeprét és szép környezet fogadja majd. Kőtörmeléket egy-egy félre dobott tufatáblával az út mellett is talál. A gödröket, ahol egykor a követ vájták, ma sűrű növényzet fedi. Ha igazán kíváncsiak vagyunk, nem kell félni, hogy bebújjunk a bokrok alá. Akad olyan mélyedés, amelyiket a rókák vettek birtokukba, az egykori bányafalban ma rókalyukak nyílnak.

A kőbányászat emlékeit a szergényi és kemenesmagasi utcákon is megfigyelhetjük. Nem is kell keresgélnünk őket, elég csak figyelni a régi kerítéseket és házfalakat. Ezek is a népi építészet emlékei.