2019.06.16. 07:00
Ismét napirenden a dohányzási tilalom Ausztriában
Bár tavaly tavasszal megszüntette Ausztria kormánya a teljes dohányzási tilalmat a vendéglátóhelyeken, most ismét annak újbóli bevezetését kezdeményezték.
Ismét eltűnhetnek a hamutartók a vendéglátóhelyek asztalairól
Fotó: Shutterstock
Tavaly márciusban határozott arról az osztrák kormány, hogy lehetővé teszi a dohányzást a vendéglátóhelyeken. Az erre vonatkozó teljes tilalom feloldását tavaly májusban vezették be a gyakorlatban – adta hírül honlapján az ORF magyar nyelvű oldala. A közlés szerint a dohányzási tilalomra vonatkozó indítványt még ebben a hónapban, június 26-án az Egészségügyi Bizottság elé viszik, júliusban pedig döntés születhet annak bevezetéséről.
A portál a kérdésben több vendéglőst megkérdezett, egy oberpullendorfi/felsőpulyai üzletvezető, Jagodits Tamás azt mondta: ők május elején bevezették a dohányzási tilalmat, amelynek jó a vendégek részéről a fogadtatása, továbbá mivel nincs füst a helyiségben, annak a nem dohányzók sincsenek kitéve.

Fotó: Shutterstock
Siget in der Wartban/Őriszigeten Miklós Willi étteremvezető a mostani szabályozás mellett érvelt: náluk, ahol ebédelnek, ott nem szabad cigarettázni, de a pultnál lehet.
Egy oberwarti/felsőőri vendéglátóhely vezetője Tóth András elkerülhetetlennek tartja a változtatást, véleménye szerint jót tenne mindenkinek, idővel megszoknák a vendégek és a várható kezdeti forgalomcsökkenés után visszaállna a rend a forgalomban.
Legkorábban egy hónap múlva vezethetik be a vendéglátóhelyeken a dohányzásra vonatkozó teljes tilalmat.