2019.06.26. 20:20
Többen visszakapták Facebook-fiókjukat – Glavanits Gergő még küzd a profiljáért
Mint ahogy arról korábban lapunk is beszámolt, múlt hét elején kezdődött az a tömeges tiltási hullám, mely úgy tűnik, csak a magyar Facebookfelhasználókat érintette.

Glavanits Gergő fiókjára a mostani oldás sem vonatkozott, ahhoz máig nem fér hozzá Fotó: VN-archív
Korábban írtunk már róla, hogy az érintettek közül többen is felvették a kapcsolatot a közösségi oldal üzemeltetőivel, akiktől azt a választ kapták, hogy fiókjukon kéretlen tartalmat osztottak meg. Számos oldal rajongótábora is csökkent, így a Facebook vizsgálni kezdte az ügyet.
Az üzemeltetők az egyik népszerű hazai internetes portál megkeresésére annyit üzentek szombat reggel, hogy a fiókokat mostanra visszaállították. Az azonban kiderült, volt alapjuk a tiltásoknak, a Facebook szerint az érintett profi lok a közösségi irányelveknek nem megfelelő tartalmat osztottak meg. A portál rendszerei „túlműködtek”, az üzemeltetők pedig rájöttek, hogy sokan nem a kifogásolt tartalmat szerették volna népszerűsíteni, inkább annak károsságára akarták felhívni a figyelmet. Az érintett tartalmat azóta is mindenhonnan törlik, ám nem nevezték meg, hogy mi volt az.

máig nem fér hozzá Fotó: VN-archív
Információink szerint azonban nem minden fiókot oldottak fel. Előfordulhat, hogy más okból függesztettek fel bizonyos profilokat, így a szombati feloldás csak a tévesnek ítélt tiltásokra vonatkozott.
Az általunk korábban már megkérdezett Glavanits Gergő fiókja sem elérhető azóta sem, és saját nevével és adataival nem is fog tudni újat igényelni. Mélységesen felháborítja, hogy annak ellenére, hogy többször is elküldte a személyi igazolványát, nemhogy indokot nem kap, még választ sem. Van olyan ismerőse, aki álprofi llal regisztrált fel az oldalra, ám a saját fényképe okmányának elküldésével – amelyen nem az álnév szerepel – mégis visszakapta fiókját. Gergő nem adja fel: barátjával, akinek profi lját ugyancsak blokkolják, azt tervezik, hogy a Facebook írországi szerveréhez fordulnak segítségért.