A Nádasdy-fesztiválon az erő velünk volt

Igaz, nem sodorta a látogatót szombaton olyan nagy tömeg, amiben lépni sem lehet, de így is elég sokan keresték fel a várat és a környékét, hogy megnézzék a történelmi kosztümökbe bújt vitézek csatáit, a harci paripákat, a vásárt, és hogy egyenek-igyanak kedvük szerint a fesztiváli kínálatból.

A látványos párbajok mellett izgalmasak voltak a fegyverzet- és viseletbemutatók, a várkörön felvert sátortáborokban a vitézek élték mindennapi életüket. Láttunk asszonyokat történelmi ruhákba öltözötten, sőt fateknőben békésen alvó kisgyermeket, akit nem zavart a páncélcsörömpölés. Volt élősakk a várhídnál, solymász- és vadászkutya-bemutató, számtalan koncert a színpadon, oszmán–magyar ütközetektől volt hangos a hátsó várpark. A lövések úgy hangzottak, mint a háborús múltból idáig hangzó ijesztgetések, de legalábbis mindig összerezzentik a mai embert, aki békeidőkhöz szokott.

A vásárban borokat, lekvárokat, szószokat kóstoltunk: az édes-jó mézbor után savanykás immunerősítőt homoktövisbogyóból, majd „sirató falatokat” mártogattunk a chilifarmon, annak jegyében, amit az asztaluk elejére írtak: „Az erő velünk van!” A különböző mértékben csípős szószokat a kreatív készítők úgy nevezték el, hogy utaljon a várható hatásra: Boszorkány átka, Sárkány csókja, Kaszás érintése, Lovagok tüze, Méh csípése, Pápa áldása, mindenesetre megkívánt aztán némi sült kolbászt az imigyen előkészített gyomor.

A gyerekek sokfélét játszhattak a népi fajátékok között, a kosaras körhintától a fasínen húzott kocsin át a tekéig, voltak falovacskák, pörgő kosarak, a várparkban kint pónik várták őket, köztük egy kedves, mitikus unikornis az odagumizott pink szarvával. A szerencsénket is megkovácsolták: névre szóló szerencsepatkókat kalapált egy mester az üllőjén.