okos városok

2019.07.23. 07:00

Robotépítésben jeleskedtek a győrvári diákok

A World Robot Olympiad (WRO) nemzeti döntőjét Tatabányán rendezték meg, az eseményen részt vett a Győrvári Béri Balogh Ádám Általános Iskola három nyolcadik osztályos tanulója – Bedics Bálint, Kaczor Zsolt és Smolczer Levente –, valamint csapatvezetőjük, Hollósy Szabolcs is. Az iskola folyamatosan gondot fordít a diákok informatikai felkészültségének fejlesztésére. Itt az eredménye!

Civil/Polgár Antalné

A sikeres győrvári csapat: Bedics Bálint, Kaczor Zsolt és Smolczer Levente

Fotó: VN/POlgár Antalné

Az idén a WRO témája a Smart Cities – Okos városok volt, a Regular Junior korosztályban induló csapatnak pedig ezen belül az okos világítás című feladatot kellett megoldaniuk. Egy olyan robotot kellett megépíteniük a diákoknak, amely új égőket vitt a raktárból az épületben lévő szobákba, a régi, használt égőket pedig a szeméttárolóba szállította, így korszerűsítve az épület világítását, meg-

könnyítve az ember munkáját is.

A győrvári általános iskolában mindig kiemelt figyelmet fordítottak a tanulók informatikai tudásának fejlesztésére. Ennek egyik formája a robotika szakkör, ahol a diákok többek között legórobotok építésével és programozásával foglalkoznak, így fejlesztve az algoritmikus gondolkodásukat, problémamegoldó képességüket.

A sikeres győrvári csapat: Bedics Bálint, Kaczor Zsolt és Smolczer Levente
Fotó: VN/POlgár Antalné

Folyamatosan próbálják gya­rapítani az iskolai eszköz­állományt, hogy minél több diák hozzáférjen ezekhez a robotokhoz. Ezért is indult el az intézmény egy olyan pályázaton, amelynek a feltétele az volt, hogy a pályázat útján elnyert robotkészlettel részt kellett venniük egy csapattal a 2019-es WRO kaposvári regionális fordulóján. Az itt elért eredményüknek köszönhetően jutottak el a diákok a tatabányai nemzeti döntőre, ahol korosztályukban a 13. helyezést érték el.

A sikeres pályázatnak köszönhetően különdíjként pedig átvehettek egy 3D-nyomtatót is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában