A Peruska Mária-kápolnánál már 26 éve rendeznek tábort

Dörgött, villámlott, nagyon esett, járkáltunk a sátrak között, számítottunk sírásra is, hiszen az átlagéletkor tíz év, de nem sírt senki – mesélték tegnap, amikor kilátogattunk a Peruska Mária-kápolnához. Mogyi, a tacskó, mindenki kabalája szaladt elénk. A gyerekek énekeltek a központi sátorban, Sudár András hitoktató harmonikázott. Néhányan lavórban lábat áztattak a kút közelében. A horvátzsidányiak mellett Undról, Sopronhorpácsról, Peresznyéből, Kőszegről, Szentpéterfáról, Egyházasfaluból és Montenegróból érkeztek a táborlakók.

– Nem minden gyerek horvát, de mind a mi gyerekeink barátja – mondta Steiner Mirjana, a tábor főszervezője, a zsidányi kultúrház igazgatója. – Hétfőtől vasárnapig vagyunk itt, naponta misét tartunk a kápolnánál, vannak hittanos foglalkozások, foglalkozunk a horvát kultúrával. Dumovits István plébános, aki 26 évvel ezelőtt elindította a Peruska-táborokat, mindennap kijön hozzánk. Beszélt nekünk a világ templomairól és arról is, hogy szépek az impozáns épületek, de mi, emberek tesszük azokat templommá a belső készültségünkkel, a találkozásainkkal.

Naponta legalább egy kulturális program van: a Berzsenyi Dániel Könyvtártól kapott lehetőségeket a zsidányi könyvtár, abból válogattak, és adaptálták a helyszínre. Kedden a magyar feltalálókról esett szó, hoztak ki találmányokat: Rubik-kockát, pörgettyűket, 3D-s tollat. Szerdán a magyar kutyafajtákkal ismerkedtek, és éberen figyelt Mogyi, aki a plüsskabalák után az első „élő kedvenc” a táborban. Szerdán a kiszsidányi forráshoz kirándultak, ma a locsmándi fürdőre mennek, holnap megkapják a tábori ajándék pólót. Senkit nem zavar, hogy nincs áram, vezetékes víz és a mobiltelefon csak napi fél órát használható, a gyerekek maguk hozzák leadni a táborvezetőhöz. Élvezik a nomád életet, fontos programjuk az erdei séta és a beszélgetés.