Kilátogattunk

2019.08.06. 11:30

Megnyílt a strandjuk, pancsolhatnak a kutyák Vas megyében is

Megnyitott a megye első kutyastrandja az Abért-tónál. A hétvégi hidegebb idő ellenére nagyon sokan látogattak el a partra négylábú barátaikkal, és a közösségi oldalon is több tízezer megosztást kapott az a poszt, amelyben felhívták a figyelmet: már használható a terület.

Lakosi Gabriella

A Közösen a Kutyákkal Egyesület kapta meg a használati engedélyt. Innentől nagyon gyorsan haladtak a munkával, néhány hét alatt a kutyastrandot körbekerítették, a vízben bójasort húztak ki, és a kapu is a helyére került a hétvégén, így az állatok már biztonságosan pancsolhatnak a tóban.

Szépítgetések

A területen a következő hetekben fákat ültetnek, a kőszegi önkormányzat jóvoltából pedig padok is készülnek, hogy a gazdák is kényelmesen élvezhessék állataikkal az együtt töltött időt.

A strand már használható, de a szépítgetések miatt a hivatalos megnyitó csak augusztus 19-én lesz – mondta Prim József, az egyesület egyik alapító tagja.

Mire érdemes figyelni?

Most tehát már a vasi kutyák is önfeledten pancsolhatnak. Megkerestük dr. Varjú Gábor szombathelyi állatorvost, hogy megtudjuk, mire figyeljünk a vízparton.

Azt mondta: a legjobb, ha már kölyökként elkezdjük vízhez szoktatni a kutyát. Próbálkozhatunk jutalomfalattal, közös strandolással vagy játékokkal is, hogy felkeltsük az érdeklődését. Mindenki saját maga tudja legjobban, mivel lehet felcsigázni kedvencét. Ha viszont az állat nem élvezi a vizet, ne erőltessük. Semmiképpen ne dobjuk bele a tóba a négylábút, ezzel ugyanis nagyon sok kárt okozhatunk. Inkább szépen fokozatosan próbálkozzunk megszerettetni vele a strandot – tanácsolta a szakember.

A legtöbb kutya gond nélkül úszik, hasonló mozgást végeznek ilyenkor, mint futás alatt. A vízben pedig ízületkímélő módon vezethetik le az energiájukat, nagyon egészséges nekik ez a kikapcsolódási forma. Vannak olyan kutyafajták, például a labrador, amelyek kifejezetten igénylik a vizes programokat.

 

Fürdés után nem kell külön lemosni a kutyát, és az sem probléma, ha beleiszik a vízbe. A szervezetükben ez nem tesz kárt, ennyitől nem betegszenek meg – tette hozzá az állatorvos. A túl sok tengervíz okozhat hasmenést, de édesvíznél ettől sem kell tartani. Bár különösebb felszerelés nem szükséges a kutyás strandoláshoz, de néhány dolgot azért nem árt, ha magunkkal viszünk a tó partjára.

Fontos, hogy legyen nálunk ivóvíz és itatótál a kutyának, és a törölközőről se feledkezzünk meg. Az állat vérmérsékletétől függ, de jobban járnak a gazdik, ha olyan ruhában indulnak a partra, amit nem sajnálnak, nem baj, ha vizes, vagy sáros lesz. Természetesen a pórázt és a kutyaürülék felszedésére szolgáló zacskót se hagyjuk otthon.

A közös programot élvezetesebbé tehetjük néhány játékkal, már lehet kapni a boltokban kifejezetten strandoláshoz való kutyajátékokat, de egy egyszerű teniszlabda is megfelel a célra, ha a kis­állatunk szeret apportírozni. Ha autóval mentünk a partra, visszafelé jó szolgálatot tehet egy lepedő, pléd vagy plusztörölköző, amivel leteríthetjük azt a részt, ahol a kutya utazik. Lehet, hogy nem szárad meg teljesen az indulásig.

Teszt

A nagy érdeklődésre való tekintettel hétfő délután mi is teszteltük a strandot. Rendben tartott, tiszta és igényes terület fogadott minket, aminek mérete még a legjobb kutyafuttatókéval is vetekszik. Akár egy játékra is érdemes lehet ide kilátogatni, még akkor is, ha kedvencünk nem szereti túlzottan a vizet. Ottjártunkkor az önkéntesek is megérkeztek – a napi munka után –, hogy elkezdjék a faültetést.

Az összetartó és jó hangulatú társaságban pedig szinte csak úgy repült az idő.

Ezek is érdekelhetik