karrier

2019.08.31. 07:00

Szabadság miatt zárva? – Itthon nem jellemző az időszakos leállás egy kutatás szerint

Ha mégis beiktatnak egy kis szünetet a cégek, az jellemzően maximum egy hétig tart, és többnyire az egész céget érinti. A leállás időszaka összefügghet a dolgozók szabadságolásával, ugyanis a munkavállalók és a cégek is leginkább júliusban és augusztusban mennek nyaralni. 10-ből 9 cég azonban leállás nélkül oldja meg a nyári szabadságolást – derül ki egy kutatás legutóbbi eredményéből.

Vas Népe

A leállás oka karbantartás is lehet Fotó: Shutterstock

Az természetes, hogy a munkavállalók szabadságra mennek, de mi a helyzet a cégekkel? A K&H kkv bizalmi index kutatásból kiderül, hogy az időszakos leállás jelenleg nem annyira elterjedt a hazai cégek körében, hiszen mindössze minden tizedik vállalkozás nyilatkozott arról, hogy több évre visszamenőleg rendszeresen beiktat szünetet a cég működésébe. Ezzel szemben a túlnyomó többségnél (82 százalék) még nem volt erre példa, sőt, a jövőbeli tervek között sem szerepel, hogy valamilyen ok – karbantartás vagy egységes szabadságolás – miatt bizonyos időre leállna a cég.

A leállás oka karbantartás is lehet Fotó: Shutterstock

Ahol volt már leállás, leginkább az jellemző, hogy az egész cég bezár (67 százalék) maximum egy hétre (43 százalék), de a cégek egy része (14 százalék) egy teljes hónapos szünetet is beiktat. Főleg júliusban és augusztusban „nyaralnak” a cégek, és decemberben találkozhatunk még leállással. Ez nagymértékben összefügghet a cég dolgozóinak szabadságával. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy szinte minden cég (89 százalék) leállás nélkül igyekszik megoldani a nyári szabadságolásokat, mert nem engedhetik meg maguknak az üzletfolytonosság megszakítását. A szabadságolásban a június és a december még a kedvelt hónapok, a legkevésbé felkapottak a március, április és a november. Ennek hátterében feltehetően az áll, hogy ezekben a hónapokban van esély a felüdülésre egy-egy hosszú hétvégére a nemzeti vagy szezonális ünnepeknek köszönhetően.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában