Nem hallhatta remekműveit az anyagilag megszorult Mozart

Wolfgang Amadeus Mozart (1756–91) osztrák klasszikus zeneszerző, zongorista a 39. Esz-dúr szimfóniát másik két nagyon kedvelt szimfóniájával – nagy g-moll és C-dúr „Jupiter” – egy időben, 1788 nyarán komponálta.

Az előadó szólt a mű keletkezésének indítékáról is: Mozart az egyre halmozódó anyagi gondjai, adósságai rendezését remélte a zeneművek megírásától. Mindhárom szimfóniát a remény szerint a nyári hangversenyekre szánta, csakhogy nem valósultak meg és valószínű, hogy a három utolsó szimfónia Mozart életében el sem hangzott.

A zeneszerző súlyos gondjai nem voltak hatással a négy tételből álló érzelemgazdag Esz-dúr szimfóniára, amely életörömöt sugároz és az élet napfényes oldalát ünnepli. Horváth Imre szerint minden titok a kottában van elrejtve, ez alkalommal is fáradhatatlanul és részletesen megmutatta a közönségnek a szimfónia kottájának néhány érdekességét, és videó-felvételen több részletet is meghallgathatott a zeneszerető társaság.

A jeles karnagy az előadás második részében Johannes Brahms (1833–97) német zeneszerző 4. e-moll szimfóniájáról beszélt, amit 1884–85-ben komponált, és Meiningenben, a bemutatón maga Brahms is vezényelte. A zeneszerző aggódott a bemutató miatt, mert szerinte műve meglehetősen komor hangulatúra sikeredett, de végül Hans Guido von Bülow híres zenekarának előadásában a 4. szimfónia hatalmas sikert aratott. Brahms a romantika korában élt, de mondanivalóját bécsi klasszicista zenei formákkal fejezte ki. A négytételes mű a zeneértők szerint Brahms legértékesebb szimfóniája, amely komoly, sőt komor hangulatot áraszt, ugyanakkor férfias pátosz és erő sugárzik belőle.

Horváth Imre a bibliotéka közönségének nagy örömére két kiváló karmester – Herbert von Karajan és Myung-Whun Chung – és nagyszerű zenekarának előadásában rövid részleteket mutatott be a szimfóniából.