Németh Katalin a bántalmazásról szóló kötet egyik szerzője

Tizenhat éves kora óta ír verseket, novellákat, dalszövegeket, és ezt nem adta fel akkor sem, amikor megszülettek a gyerekek. Szellemileg-lelkileg annyira jól karbantartja az írás, hogy sugárzik belőle a derű, az elégedettség. Azt mondja, az igazi elismerés számára, amikor becsönget a szomszéd kisfiú, hogy autogramot kérjen tőle, mint írónőtől. Olyan példakép a gyermekei számára, hogy nemcsak a lánya, de a fia is „írónő” szeretne lenni.

Nemrégiben jelent meg a Jákon is bemutatott Kinek a szégyene? című kötet, családon belüli erőszak témában nyilatkozik meg benne 38 szerző – egyikük Katalin.

A bántalmazásból adódó lelki sérelmeket viszi végig a kötet az írásokon keresztül, amelyeknek valóságos magva van. A könyv abból a segítő szándékú gondolatból született, hogy rámutasson, bántalmazottként milyen lehetőségekkel lehetne élni, ha kellően felkészültek lennénk.

Megtörtént eseteket elemzett egy pszichológus és egy önvédelmi szakértő, azt vizsgálva, hogyan lehetett volna elkerülni a megtámadottat ért fájdalmat és sérülést.

– Az interneten találtam ezt a pályázatot, a kiadó igaz történeten alapuló szépirodalmi alkotásokat várt. A novellám iskolai bántalmazásról szól, amit szülői bántalmazás egészít ki. Saját tapasztalatom, hogy klikkek voltak az osztályban, és kiközösítettek, mert nem tartoztam egyik csoportba sem. A szüleim nem álltak mellém, szerintük jobban kellett volna alkalmazkodnom. Nem léptek ki a nézőpontjukból, nem volt kihez fordulnom. A novella végkifejlete ugyanaz, mint a valóságban, de tettem hozzá olyan „tanítást”, ami szeretném, ha az én családomban megvalósulna. Két saját gyerekem van és egy nevelt fiam, a férjemé, de őt is a sajátomnak tekintem. Én abban fogom támogatni őket, hogy mindig mondják el, mit éreznek, melléjük állok, fogom a kezüket bármiben, találunk megoldást. A nevelt fiam tizenegy, az egyik lányom öt-, a másik egyéves, vele vagyok most otthon.

Katalinnak a mai óvodáról és iskoláról is az a tapasztalata, hogy van klikkesedés, nemegyszer kizárják a gyerekek egymást a játékból. A saját gyerekeivel mindennap megbeszéli a friss élményeket, próbál tanácsot adni, milyen esetben milyen cselekvéseket lehet választani, irányokat mutat, sokszor dicsér, mi volt helyes. Az óvodás kislány érezhetően megkönnyebbül, boldog, ha valamire az édesanyja azt mondja: jól tetted.

– Sokat mesélünk esténként, szeretjük az angyalokról szóló meséket, a személyes történeteimet is ezeken keresztül mondom el – mondja az anyuka, aki 18 évesen már dalszövegeket és verseket írt, 28 éves korában figyelt fel az internetes pályázatokra. Egy anyák napi pályázaton első díjat nyert a Féltő kezek című verse, és bekerült egy antológiába. Egy másik pályázaton két versével és egy novellájával nyert megjelenési lehetőséget.

– Aztán gyerekverseket kezdtem írni, a saját gyerekeim témáiból merítek, abból, ami őket érdekli. Rendszeresen felolvasom nekik, sőt az ötévessel együtt is írunk verset, így született például a Patkány úrfi…

Németh Katalin gyermekverseinek gyűjteményes kötetét tavaly adták ki Családi hívogató címmel, jáki és csepregi gyerekek rajzoltak bele, miután kiírta egy internetes pályázatban, hogy kisdiákoktól vár illusztrációkat. A jáki iskolában fel is olvasták az általuk illusztrált verseket. A könyvet novemberben Jáki mesedélután címmel mutatják be.

– Amikor az egyéves kislányom mellett van szabadidőm, mindig verset írok. Szellemileg kikapcsol, hogy leírhatom, amit érzek. Sok lírai, romantikus verset is írok a férjemhez, a férjemről. Nagyon szereti őket. Amikor felolvasom neki, átölel, és azt mondja, nagyon büszke rám – meséli Katalin. Ő maga pedig arra büszke, hogy korábban fél évig dolgozott az egyik női lap online magazinjánál gyakornokként, írt divatról, háztartási munkákról, például arról, hogyan könnyebb a mosás. Most a saját élethelyzete miatt a kisgyerek-

témák a legfontosabbak. A Családi hívogatóból ajándékozott a Markusovszky kórház gyermekosztályának, a Berzsenyi Dániel Könyvtárnak, a jáki és a csepregi általános iskola könyvtárának.