Néhány madár útját ma már interneten is követhetjük

A madarak viselkedése régóta foglalkoztatja az emberiséget. Miért vonulnak? Hová mennek? Miért jönnek vissza? Honnan tudják, hova kell menni? Hogyan találnak vissza? Mikor kell útra kelniük? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kaphattak választ azok, akik végighallgatták Dr. Gyurácz József tanszékvezető előadását a Berzsenyi Dániel Könyvtárban. Már az előadás címe is sokat sejtetett: „A madárvonulás ökológiája, evolúciója és természetvédelmi vonatkozásai.”

Már az ókori görögök és egyiptomiak is számon tartották a madárvonulás jelenségét. Az év bizonyos szakaszában, ezekben az országokban megjelenő madárseregek az élelemszerzés fontos forrásai voltak. Mindeközben, azokon a helyeken, ahonnan egyes madárfajok elvonultak, sokáig úgy képzelték, hogy a madarak télen átváltoznak. A kakukkból lesz a karvaly, a kerti rozsdafarkúból pedig a vörösbegy. Olyan tévhitek is éltek, hogy a madarak az iszapban telelnek. Nem túl régóta kezdődtek azok a módszeres kutatások, melyek elsősorban a madarak jelölésével, a madárgyűrűzéssel próbáltak válaszokat kapni az emberiséget foglalkoztató kérdésekre. Mérföldkőnek számít a dán Mortensen 1899-ben és Vönöcki Schenk Jakab 1908-ban közzétett eredményei. A kőszegi temetőben nyugvó magyar ornitológusnak köszönhetjük azt a maga korában szenzációnak számító felfedezést, hogy a magyar gólyák átrepülik az egyenlítőt és Dél-Afrikában telelnek.

A madárgyűrűzés ma is fontos módszer, de ma már a gyűrűvel való jelölésen kívül számos biometriai adatot rögzítenek A mai modern kutatási módszerek már hosszú távú, minimum tíz éves adatsorokra támaszkodhatnak és több kutatási helyszín együttes elemzésével vonják le a következtetéseket. Számos új jelölő eszközt, távcsővel is leolvasható színes gyűrűket, geolokátort, műholdas nyomkövetőt alkalmaznak. A molekuláris biológiai vizsgálatok eredménye, hogy 2011 óta már ismerjük azt a gént, ami madárvonulással kapcsolatos viselkedéseket meghatározza, de például a madártollak kémiai összetételéből is következtethetünk a madarak tartózkodási helyeire.

A biometriai adatok matematikai statisztikai elemzése és a koegzisztenciális kapcsolatok értékelése is számos új ismeretet hozott. A madárvonulás kutatásának számos gyakorlati jelentősége van. Több nemzetközi természetvédelmi egyezmény, épül ezekre az ismeretekre, de a mezőgazdasági termelésnél is jó tudni például, hogy a mi szőlőnket nem a nálunk fészkelő seregélyek eszik meg, és a közegészségügy is felhasználja a madárvonulással kapcsolatos ismereteket például a madárinfluenza kérdésében.

A kutatások szempontjából nagy jelentőségűek az olyan madárgyűrűző helyek, mint például a Tömördi Madárvárta, ahol éveken keresztül, ugyanott, azonos körülmények között, azonos módszerekkel, azonos erőbedobással, és ugyanabban az időszakban végzik a madarak befogását. Ezt csak megfelelő szakvizsgával rendelkező szakemberek végezhetik, akiknek a munkáját lelkes önkéntes fiatalok segítik. A Sumonyban működő gyűrűző állomás adatai hívták fel a figyelmet arra, hogy például a füsti fecskék állománya az utóbbi 10 évben 40-50 százalékkal csökkent.

Arra a kérdésre, hogy miért vonulnak el nyár végén, ősszel a madarak, viszonylag könnyű válaszolni. A táplálékhiány készteti őket távozásra. Arra viszont a mai napig nincs pontos válasz, hogy miért jönnek vissza olyan területekről, ahol nincs tél és akár egész évben maradhatnának. A madárvonulás egyes fajoknál genetikailag meghatározott, melyet a környezeti hatások a természetes szelekció révén, hosszú távon képesek módosítani. Más fajoknál fontosabb a tapasztalat.

A barátposzáták viselkedését elég jól ismerjük. Ennek a fajnak az az érdekessége, hogy Európa számos pontján fészkel, és több helyre vonul. A spanyol és portugál példányok helyben maradnak, de a Németországban és a Finnországban költők hosszú utat tesznek meg franciaországi, vagy észak-afrikai telelőhelyükig. Felmerül a kérdés, hogy mi van, akkor, ha egy spanyol és egy finn barátposzáta áll párba. A tapasztalat az, hogy a genetikai kód, ilyenkor a köztes távolságot jelöli. Ha ez nem megfelelő a fészkelőhelyre, akkor a rosszul kódolt madarak egyszerűen kiszelektálódnak és azok szaporodnak tovább, melyek életben maradtak.

Vannak olyan fajok, melyek esetében több százezer madár gyűrűzése sem vezetett eredményre. A parti fecskék telelőhelyét, csak a geolokátoros módszerrel sikerült megtalálni. Azóta tudjuk, hogy ezek az apró madarak Közép- Afrikában telelnek. A kék vércsékről csak műholdas nyomkövetők segítségével sikerült kideríteni, hogy az összes egyed Namíbia és Botswana térségében telel, hasonlóan az amúri vércséhez, mely Szibériából vonul ugyanoda. Feltételezések szerint a földtörténet Würm korszakában, az utolsó jégkorszakban, mely 2.5 millió éve kezdődött és 10-12 ezer éve ért véget, itt lehetett ezeknek a menedékhelye és a felmelegedés után innen kiindulva népesítették be a ma ismert költőhelyüket.

Mindig adódnak olyan új ismeretek, melyek korábbi tévhiteket megdöntenek. Például sokáig azt gondolták, hogy a kékcinegék állandóan itt vannak. Ma már tudjuk, hogy a nálunk költők elmennek az Adriáig, de jönnek helyettük, északibb példányok. Nemrég derült ki a csilp-csalp füzikéről, hogy ez a pár grammos madárka, Norvégiából is elrepülhet hozzánk. Legutóbb pedig egy jeladós kígyászölyvről derült ki, hogy egy huzamban 800 kilométert is képes repülni.

Felmerül a kérdés, hogy honnan tudja a madár, hogy merre kell mennie. Ha egy vonulás közben hálóval elfogott madarat egy olyan, úgynevezett orientációs kalitkába zárunk, mely kizárja az egyéb zavaró körülményeket, akkor a madár abba az irányba áll be, amelybe neki vonulnia kell.

Érdekes, ahogyan a madárvilág a mostani környezetváltozásokra reagál. Például a klímaváltozásra, vagy a vegyszerhasználatra. A barátposzáta állománya nő, míg a tövisszúró gébicsek száma csökken. A jelenlegi változások nem kedveznek a genetikailag erősen kódolt hosszú távú vonulóknak, illetve a mezőgazdasági területekhez kötődő fajoknak. Nő viszont az állománya a rövid távú vonulóknak, a részleges vonulóknak, és az erdős bokros területek madarainak.

A vonuló madaraink egyik fontos veszélyeztető tényezője az a vadászat, amit inkább mészárlásnak hívhatnánk. A mediterrán országokban, Görögországban, Portugáliában, Éészak-Afrikában nagyon erős hagyománya van az apró madarak fogyasztásának. Valaha a szegénység motiválta ezt és az a tapasztalat, hogy az év bizonyos szakaszában rengeteg madár sűrűsödik össze egyes keskeny szárazföldi folyosókon, ezért gyerekjáték őket levadászni. Ma az amerikai és európai turisták számára kuriózum ezeknek az apró kisütött madaraknak a fogyasztása. Sajnos hiába tiltják ezeknek a madaraknak a vadászatát törvények, hiába a nemzetközi egyezmények sora. Sokkal erősebb a hagyomány és az ezt erősítő üzleti érdek.

A www.satellitkraking.eu internetes oldalon, bárki nyomon követhet egy sor műholdas jeladóval felszerelt madarat.