Orbán Róbert helytörténész vezette az érdeklődőket a Szent Márton temetőben

A helytörténész az útvonaltervet közösen állította össze Tóth Kálmánnal, a Vasi Múzeumbarát Egylet titkárával, Bődi Líviával, a Szombathelyi Szépítő Egyesület elnökével és Szalainé Bodor Edittel, a Berzsenyi Dániel Könyvtár igazgatóhelyettesével, a könyvtári helytörténeti klub elindítójával.

A neves személyeket illetően nem volt nehéz megegyezniük, javaslataik között sok átfedés volt, hiszen hasonlóak a szempontjaik. Orbán Róbert javasolta, hogy legyenek a felkeresettek között helyi politikusok, tudományos emberek, fotográfusok. A helytörténeti klub és a szépítők a felújított sírokat szerették volna mindenképpen megmutatni, általuk került be például Kisfaludy József, Dunst János, Greisinger Ottóné és Bodányi Ödön.

Még világos volt, amikor a séta elindult, először dr. Kapossy János (1894–1952) sírjához, aki a 20. század első felének ismert művészettörténésze, a magyar barokk nemzetközi hírű kutatója volt. Doktori disszertációját a Székesegyházról és mennyezetképeiről írta. Elsőként közölt eredeti iratokat Maulbertsch, Hefele, Dorfmaister és Szily püspök levelezéséből. Ő foglalta össze először azt a hatalmas vállalkozást, amely létrehozta Szombathely barokk központját.

Az őszi falevelek nem zörögtek a lábak alatt, mert napközben már puhára ázott az avar az égi áldástól, amikor még telefonálgattak a résztvevők, hogy megtartják-e a sétát, de Orbán Róbert türelmesen mindenkinek megválaszolta: természetesen, akár esernyővel. Az eddigi gyakorlat szerint, esőben is szoktak jönni azok, akiket a nevezett egyletek vonzásban tartanak, csak legfeljebb nem százan, hanem ötvenen. A lokálpatrióta akkor is útnak indul, ha esik, ha fúj.

A séta a premontreiek sírparcellájához is elvezetett, ahol a Kárpáti Kelemen (1859–1923) kanonok, történész, műfordító és lelkipásztor nyugszik. A diákok láthatóan már jártak itt, gyertyagyújtással tisztelegtek az egykori gimnáziumi oktató és igazgató előtt, aki jelentős munkát vállalt a város kulturális és közéletében is. Volt a Régészeti Egylet, majd a Vasvármegyei Kultúregyesület titkára. Tagja volt Vas megye törvényhatósági bizottságának, tevékenykedett városi képviselőként, első igazgatója lett az 1908-ban felépült múzeumnak, megalapozta a Vas megyei néprajzkutatást.

Bodányi Ödön (1856–1921) városi főmérnök síremlékét szépen felújították: oszloptöredék, kődrapériával. Éhen Gyula polgármester hívta Szombathelyre, fontos szerepet kapott a gyors fellendülést szolgáló városrendezési munkákban. Irányította a víz- és csatornahálózat létrehozását, a közutak, a Fő tér aszfaltozását, kövezését, a Gyöngyös-patak vasbeton hídjának építését. A kulturális élethez is hozzátette a magét, ő szervezte meg a domonkosok Pacsirta énekkarát.

A temetői körséta során sok neves ember sírját láttuk, köztük Boldogházi Kiss Zoltán (1867–1924) amatőr fényképészét. Főállásban főkönyvelőként dolgozott a takarékpénztárnál, a szabadidejében fotózott, Farkas Gézával közös műtermet működtetett, könyveket írt a fényképezésről.

A Szent Márton-temetőben több kivételes szépségű sírszobor áll. Ilyen például Hidasy Krisztina (1825–1916) síremléke, ami Szombathely egyetlen Szent Erzsébet-szobra. A hölgy Hidasy Kornél szombathelyi megyéspüspök nővére volt. Tábláján ez az Ovidius-idézet olvasható: „Sorsod, amíg kedvez, szám nélküli lesz a barátod, ámde magadra maradsz, hogyha eged beborul.” Valószínűsíthető, hogy ez is Merkly Ferenc műve, mint más temetőszobrok is.

A közelében láthatjuk dr. Dunst János (1873–1908) Szombathely volt polgármestere szépen rendbetett sírját, új márványtáblával. A régi Szombathely életét megörökítő fényképész síremlékére ráférne a felújítás: Knebel Ferenc (1836–1910) városfotográfus sokszorosan is megérdemelné, hiszen a közismert háromgenerációs fényképész család alapítója volt. Fiai, Jenő, Ferenc, és Terézia nevű unokája folytatták a mesterséget a családi műteremben.

Aki a legtöbb síremléket készíttette a Szent Márton-temetőben: Hudetz József (1857–1932) a híres kőfaragódinasztia középső generációja. Mindkét fia folytatta apja mesterségét. De már a nagypapa is neves sírkőfaragó volt, csak még németesen használta a nevét: Johann Hudetz (1828–1861) neogót síremléke a bejárat közelében van.

A temetői séta közben leesett az este, de az elszánt kis menet végigment a tervezett útvonalon, Orbán Róbert rendíthetetlen, és a várostörténet akkor is érdekes, ha a sötétben csak néhány mécses világít.