komoly büntetés

2019.12.06. 16:00

A vasi halállomány nem szabad préda

A vasi horgászszövetség még a hatóságnál is súlyosabban szankcionálta a hallopási szándékot, az elkövetők számára a vasi vizek öt évig tiltott területnek számítanak.

Vas Népe

A júliusban nagy port felverő, a Vadása-tavon történt szabálysértés ügyében a szövetség is kézhez kapta a megyei Halgazdálkodási Hatóság – példás büntetést tartalmazó – elsőfokú határozatát, amely nemrég már jogerőssé is vált – tudtuk meg Puskás Norberttől, a Vas Megyei Horgász Szövetség ügyvezető elnökétől.

– A Vadása-tavon tetten ért horgász és társa több együttes szabályszegést elkövetve 9 darab fogható méretű pontyot akart a vízterületről élve, a fogási naplóba történő rögzítés nélkül elszállítani, amikor szövetségünk hivatásos halőre eljárás alá vonta őket.

Sokba került a kilenc ponty: 300 ezer forint és egy öt évre szóló eltiltás a vasi vizektől
Fotó: shutterstock

A Vas Megyei Kormányhivatal Szombathelyi Járási Hivatal Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály Földművelésügyi Osztálya mint illetékes Halgazdálkodási Hatóság határozatában – a halvédelmi bírságok mértékéről rendelkező kormányrendeletre hivatkozva – az elkövetőket fejenként 141 ezer 500 forint, azaz összesen 283 ezer forint halvédelmi bírság megfizetésére kötelezte. Ezenkívül három évre eltiltotta őket az állami horgászjegy váltásától is.

A hatósági határozat jogerőre emelkedését követően a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége a hatályos horgászrendjének 3. pontja alapján a szabálysértő horgászokat öt évre eltiltotta a szövetség kezelésében lévő vízterületekre érvényes területi jegy váltásától is. A szövetség álláspontja szerint a szabálysértők olyan, több szabályszegésből álló, kirívóan közösségellenes magatartást valósítottak meg, amely indokolja a maximális eltiltást.

– Bízunk benne, hogy a következetesen kiszabott hatósági szankció mindenki számára világossá teszi, hogy a jogkövető horgásztársak anyagi áldozatával, szövetségünk dolgozóinak és önkéntes segítőinknek munkájával üzemeltetett és telepített horgászvizeink halállománya nem szabad préda, a szabályok nem sérthetők meg következmények nélkül. Felhívjuk a horgásztársak figyelmét, hogy halőreink helyszíni intézkedése alapján valamennyi, súlyos szabályszegést elkövető horgász ügyében szövetségünk megteszi a bejelentést a Halgazdálkodási Hatóság részére – mondta Puskás Norbert.

Ezek is érdekelhetik