A boksz magyar hangja: M. Takács Péter – vagyis Deze

M. Takács Péter már érett fejjel, 2010-ben csöppent bele az ökölvívás világába, egy sajnálatos esemény kapcsán.

– Gyerekkori jó barátom, Hauer Lajos egy tragikus balesetben életét vesztette – elevenítette fel a kezdeteket Deze. – A baráti köre, főként a Skorpió Box Club közössége ökölvívó-emléktornát rendezett a tiszteletére, ekkor kértek fel először műsorvezetőnek, ekkor vettem először mikrofont a kezembe – nyugodtan mondhatom, hogy a Skorpió BC vezetőedzője, Varga Roland fedezett fel. Bár nagyon izgultam, a debütálásom jól sikerült. Egyre több kisebb-nagyobb versenyre kértek fel. Az áttörést a 2011-es magyar bajnokság hozta el számomra, amelynek Szombathely, a régi Haladás sportcsarnok adott otthont. Ekkor már szpíkerként vettem ki a részem a munkából. Elégedettek voltak velem, azóta szoros kapcsolatban állok a Magyar Ökölvívó Szakszövetséggel. Keresztül-kasul átutazom az országot, ott vagyok minden jelentősebb hazai és hazai vonatkozású nemzetközi eseményen. Csak néhány példa: Kaposváron az id. Süllős Gyula Emlékversenyen, Debrecenben a Bocskai István Nemzetközi Ökölvívó Emléktornán, Egerben a Bornemissza Gergely Emléktornán veszek részt, de említhetném a kőszegi Ostrom Kupát vagy a szombathelyi Hauer Lajos Emléktornát. Szpíkerként én szólítom ringbe, mutatom be a bunyósokat, hangulatba hozom, fontos információkkal látom el a nézőket, és a mérkőzés végén én hirdetem ki az eredményt – utóbbi óriási megtiszteltetés számomra. A munkaköröm aprólékos felkészülést igényel, mindenkiről tudnom kell szinte mindent. Ma már azért könnyebb dolgom van, mert nincs olyan szereplője a magyar ökölvívásnak, akit ne ismernék személyesen is. 2018-ban ott lehettem az ifjúsági ökölvívó-világbajnokságon is, Csisztu Zsuzsa és Ambrus Tamás társaságában szpíkerkedtem, feledhetetlen élmény volt. A tavalyi esztendőben egyébként kereken 30 hétvégét töltöttem az ország különböző részein felállított ringekben mikrofonnal a kezemben. Természetesen a párom és két gyermekem – Kristóf és Bogi segítsége, az általuk megteremtett nyugodt családi háttér nélkül nem tehetnék bele ennyi energiát a szpíkerkedésbe. Egyébként a lányom ugyancsak „megfertőződött” a sportággal, ugyanis két éve ökölvívóbíróként tevékenykedik – és rengeteg időt tölt velem a ring mellett.

– Nem te választod ki magadnak a bokszot, a boksz választ ki magának – vallja az 50 esztendős M. Takács Péter. – Van aki bajnok lesz vagy edző, klubvezető, akár szertáros. Mindenkinek megvan a maga feladata. Én a hangommal szolgálom a sportágat – a reményeim szerint még sok-sok éven keresztül. Szeretem ezt a munkát, szinte ez éltet. Rengeteget adott nekem a boksz, értékes emberekkel ismerkedtem meg – versenyzőket, edzőket, bírókat. Felsorolni is nehéz lenne, hogy ki mindenkivel kötöttem barátságot. De például a magyar boksz legendásan összetartó közössége, baráti társaságom segített át életem legnehezebb időszakán, amikor 2018-ban rosszindulatú kötőszöveti tumort találtak a nyakamon. A felém áradó sok-sok szeretet nélkül nem tudtam volna leküzdeni a gyilkos kórt.

– Nagy szívfájdalmam, hogy a sportág ma nem tud felmutatni olyan nemzetközi szinten is elismert klasszisokat, mint például Kovács István, ifj. Balzsay Károly, Erdei Zsolt, hogy csak a közelmúlt legendáit említsem. Az utolsó nemzetközi sikerünk Hámori Ádám egyetemi világbajnoki címe volt – folytatta a büki születésű, 33 évet Kőszegen élő, tavaly Szombathelyre költöző M. Takács Péter.

– Amit azért sem értek, mert ma is vannak kiváló bunyósaink, edzőink, rátermett sportvezetőink. Szorítok azért, hogy a magyar ökölvívás ismét kilépjen a napfényre. Szeretnék még magyar olimpiai bajnokokat, világbajnokokat a ringbe szólítani!