2020.01.25. 07:00
Az ELTE SEK oktatója két hete tért haza Kínából, ahol válsághelyzetet hirdettek a koronavírus miatt
A családjával a megyeszékhelyen élő Zou Zhong Da édesapja nemrég utazott haza látogatóba, Fekete Gusztáv, az ELTE SEK oktatója pedig nemrég tért vissza Kínából – amelynek egyes területein terjed a koronavírus.
Fekete Gusztáv azt mondja, a kínai kórházak jól felszereltek, az orvosok felkészültek
Fotó: Horváth Balázs
Mint arról lapunkban is beszámoltunk, a kínai Hupej tartomány a legmagasabb fokú közegészségügyi válsághelyzetet hirdetett ki a terjedő koronavírus miatt. A zárlat alá vont városok mindegyike a Vuhannak is helyet adó Hupej tartományban található, ahol a járvány decemberi kitörése óta a legtöbb fertőzöttet azonosították.
Országszerte több oktatási intézmény – az óvodáktól egészen a felsőoktatási intézményekig – bejelentette, hogy meghosszabbítják a holdújévi ünnep miatt eredetileg január végéig tartó szünetet, míg egyes iskolákban vizsga- és felvételi időpontokat halasztottak el.
A kutatási eredmények szerint az új koronavírus gyengébb ugyan a 17 évvel ezelőtt Kínában tomboló Sarsnál, de így is „súlyosan fertőző”.
Az eddig nem ismert, tüdőgyulladással járó megbetegedés egy halpiacon jelenhetett meg először Vuhanban, majd cseppfertőzéssel terjedt.
![](https://cdn.vaol.hu/2021/10/jLuBYuwR7c7wQZoLYZ3F72IYnQJBWGbU8K8VkoeH0MI/fill/1920/1280/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FmOWI4MTc4MDU2MDRhODU4MGMzNmMyNTU3MmZkNjNh.jpg)
Fotó: Horváth Balázs
Magyarországon nincs koronavírusos beteg, és kicsi a veszélye a járványnak – hangsúlyozta pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK), hozzátéve azt is, hogy fokozottan figyelemmel kísérik a kínai járványt, és amint indokolttá válik, megteszik a szükséges intézkedéseket.
Zou Zhong Da családja Szombathelyen él, így ők természetesen nem aggódnak, de az édesapja nemrég utazott haza látogatóba Kínába. Amikor hallottak a problémáról, azonnal felhívták telefonon, és elmondták neki, hogy nagyon figyeljen oda, vigyázzon magára. Arra kérték, próbálja kerülni azokat a helyeket, ahol nagy a tömeg, hogy majd egészségesen térhessen vissza családjához.
Fekete Gusztáv, a ELTE SEK oktatója két hete tért vissza Kínából. Azt mondta, akkor már olvasták a híreket, de nem tapasztalta, hogy különösebb riadalom lett volna az országban, bár ő nem a súlyosan fertőzött tartományban töltötte idejét. Sokkal inkább foglalkoztatják a közvéleményt a Hongkongban zajló forrongások – fogalmazott.
Hozzátette: nem sok embert látni az utcákon például szájmaszkban közlekedve. Mint mondta, a betegséggel leginkább sújtott területen még mindig mindennapos, hogy az emberek a piacon megkóstolnak mindenféle egzotikus állatokat, ő például olyan híreket is hallott, amelyek szerint kígyóhússal jutott be az emberek szervezetébe először a fertőzés.
A kínai kórházakról egyébként azt mondta, hogy nagyon jól felszereltek, tiszták, és felkészült orvosok fogadják a betegeket. Az ellátás a legmagasabb szintű elvárásokat is kielégíti.