előadást is tartottak

2020.02.01. 07:00

lyen volt a hefelések szalagavatója – Keresd magad galériánkban!

A Hefele Menyhért Építő- és Faipari Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjai is megkapták a szalagot.

Lakosi Gabriella

Nem sokkal öt óra után vonultak be a diákok a Tóvendéglő emeleti rendezvénytermébe, ahol már a családtagok és barátok várták a négy végzős osztályt.

Tóth Csaba igazgató is a mikrofon elé állt, azt mondta a diákoknak, viseljék mindig büszkén a szívük fölé tűzött jelképet. Kérte a fiatalokat, legyenek büszkék arra, hogy hefelések, hiszen itt jó és keresett szakmákat tanultak, amely biztos megélhetést biztosít majd nekik az életben. Még akkor is, ha most még nem tudják, mekkora kincs van a birtokukban. Hozzátette, a kis szakmai vizsga, amit már teljesítettek, jó utat mutat arra, hogyan készüljenek majd a tanév végi igazi megmérettetésre.

 

Ezután a végzős osztályfőnökök, majd a diákok is megkapták a szalagot a szépen feldíszített teremben.

Skrapits Adél az alsóbb évfolyamok nevében szólt a végzősökhöz. Azt mondta, szerinte vízválasztó ez a pillanat, hiszen végigküzdötték az elmúlt éveket. A szalag lezárást szimbolizál a következő eseménydús időszak előtt.

Ezután verses és zenés programokkal álltak a színpadra a fiatalabb diákok, mielőtt elkezdődhetett volna az est már kevésbé formális része, a felhőtlen szórakozás a tanulással töltött hónapok előtt még utoljára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában