most kösse fel a túrabakancsot!

2020.02.26. 17:30

Vas megye tájait kár lenne kihagyni – A Sakura Egyesület családi és izzasztó teljesítménytúrákkal is készül

A Sakura Egyesület eredetileg 1998-ban jött létre. Kezdetben a karate sportág volt a vezető irány, később a kirándulás magával ragadta a tagokat és azóta rendületlenül szervezik a túraeseményeket is.

Varga Anett

Az egyesület neve egy japán kifejezésből származik, magyarul cseresznyevirágot jelent. Az elnevezés pedig magában hordozza a karate keleties származását és emellett a természet szeretetét is. Az egyesületről és a túráikról Katona Pétert, az egyesület elnökét kérdeztük.

Katona Péter és felesége közel 10 éven keresztül túráztak, járták a Kék-túrát és szervezett túraeseményeken is részt vettek. A Sakura Egyesület már kezdetektől tartott csapatépítő jellegű túrákat, majd nonprofit civil egyesületként nagyobb közösségeknek kezdtek el eseményeket szervezni. Az egyesület tagja a Magyar Természetjáró Szövetségnek, túraeseményeik pedig megtalálhatóak a Teljesítménytúrázók Társaságának túranaptárában is. A túrák mellett pedig aktív szerepet vállalnak a Vas megyei karate sport életben is.

Melyik volt az első túrátok és honnan származik a neve?

A Dunántúli régió legmagasabb csúcsa az Írott-kő épp itt van Kőszeg közelében. Rengeteg hivatalos útvonal vagy túra várja az embereket, de még mindig lehet arrafelé újdonságot felfedezni. Mivel a már létező legtöbb útvonal Kőszegről indult ezen is változtattunk egy kicsit és a hosszabbak Lukácsházáról, a rövidebb távok Velemből indulnak. Lukácsháza egyszerűen megközelíthető busszal, vonattal és autóval is könnyebb a parkolás, valamint Velembe sem nehéz eljutni.

A K2 neve megihletett minket, ezért így Í2 (ejtsd: í négyzet) lett az első igazi túránk neve. Úgy tűnik bevált a név és a túra is, tetszik az embereknek, idén hetedik alkalommal szervezzük meg.

Az Í2 túrák igazi kihívást nyújtanak minden korosztálynak
Fotó: VN/Sakura Egyesület

Hány túraeseményetek van egy évben?

Egyre többet és egyre változatosabbakat szervezünk, igyekszünk fejlődni és mindig valami újat is mutatni a résztvevőknek. Az egyesület tagjai sok szép helyen járnak és ezeket is megpróbáljuk beleépíteni a már meglévő túráinkba. Persze akadnak „lazább” eseményeink is, amit mi is viccesebbre veszünk.

Az idei első túránk a március 15-i „Magyarlak 12” 12 kilométeres túra. Lesz egy új táv a 22 kilométeres, amely azokat szólítja meg, akik szeretik a komolyabb kihívásokat.

A második az Í2 túra. Ott mindenki kiválaszthatja magának a legmegfelelőbb távot. A családi-í 6 kilométeren, a kicsi-í 11 kilométer, a kis-nagy-í 18 kilométer, a nagy-í 30 kilométer, az Í2 pedig 50 kilométer. Egyelőre ez az egyetlen túra, ahol kétszer is fel lehet jutni a csúcsra, és egy finom majdnem 2000 m-es szintkülönbség is fűszerezi a leghosszabb távot. A családi verziót nagyon sokan kedvelik, kisebb gyermekekkel is teljesíthető, nem tettük koránra az indulást sem. A legújabb táv a kis-nagy-í, az az első két táv egymás utáni teljesítése, ha valakinek nem lenne elég külön a két szakasz.

Ezután következik majd ősszel az Őrvidék 100 túránk, ami nem az Őrséget és a szereket foglalja magába. A hagyományos értelemben vett őr- és várvidéket járjuk majd be, az útvonal elhalad Léka és Rohonc mellett is. Idén lesz hatéves ez a túra. Ez a megye egyetlen 100 kilométeres túrája, korábban volt egy extrém 120 kilométeres távja is, amit összesen heten tudtak teljesíteni.

Karácsony után a Bejglilejáró-túra arat nagy sikert, szeretik a résztvevők, ez Velemből indul. Nem hosszú, de kimozdítja az embert a lakásból és jól átmozgatja a sok finom ebéd és semmittevés után.

A viccesebb eseményeink közé tartozik a Savaria karnevál idején megrendezett éjszakai kocsmatúra. Itt a versenyzőknek nem mindig a célba jutás a legnagyobb siker, de azért vannak, akik befutnak. Ezen kívül a decemberben szervezett Campus krampusz van még, amikor este-éjszaka Szombathelyen belül maradunk, mert azért itt is vannak dombok, helyek, amiket érdemes bejárni.

Mindegyik eseményünkbe próbálunk belecsempészni valami vidámságot, valami kis extrát nyújtani a résztvevőknek.

A tájékozódást térkép és GPS alapú itiner is segíti
Fotó: VN/Sakura Egyesület

Körülbelül hány résztvevőre számítotok egy-egy esemény során?

Mostanában 100-150 főt mozgatunk meg az eseményeken. Van, aki azt élvezi, hogy 1500-2000 emberrel együtt járja a terepet és egymás sarkát tapossák, de nekünk nem ez a célunk. Szeretnénk népszerűsíteni a túrázást, de úgy, hogy közben élvezzék az emberek, mindenki tudjon a saját tempójában haladni és még a természet szépségét is értékelje.

Voltak változások a túrák során?

Természetesen. Az első Í2 alkalmával például egy oda-vissza távot gondoltunk ki, mi felment az Írott-kőre meg vissza.. A túra után küldtünk ki kérdőívet a résztvevőknek. A válaszok alapján végül körtúra lett, aminek az elején és a végén van egy kis laposabb szakasz, mert nem vált be az oda-vissza út. Tanultunk az esetből, azóta is küldünk ki kérdőívet, ez sokat segít abban, hogy tudjunk fejődni.

Az elején a pecsételőhelyeken is mindenhol ember állt, de közben ezen is módosítottunk. Most bélyegzőket helyezünk ki több pontra, így ezis kalandrésze a túrán, megtalálni és magunknak pecsételni, akárcsak a Kéktúrán.

Arra is próbálunk figyelni, hogy a húsmentesen étkezőket is finom falatok várják a célba érés után. Kis létszámmal működünk, mindenki ott segít, ahol tud. Én általában a „problémamegoldó” vagyok az eseményeken és a szakács is. Legtöbbször csilis bab a menü, a húst nem fogyasztóknak pedig egy finom vöröslencseleves, amire nem volt még panasz.

Bízunk benne, hogy a résztvevők jól érzik magukat, legközelebb is eljönnek és a fiatalok között is népszerűvé válik a túrázás.

A képen Katona Péter, az egyesület elnöke
Fotó: VN/Sakura Egyesület

Ezzel kapcsolatban hirdettétek meg a Vas megye Teljesítménytúrázója és a Kőszegi-hegység Túrázója versenyt?

Igen, a Vas megye Teljesítménytúrázóját harmadik alkalommal írtuk ki. A célja, hogy a vasi tájegységen lévő teljesítménytúrákon résztvevő, kiemelkedő teljesítőket elismerjük. Ezen kívül így is szeretnénk növelni a különböző túrákon résztvevők számát is, sőt a fiatalok és fogyatékkal élőket is biztatjuk a részvételre. A felnőttek, juniorok, illetve ifjúságiak és fogyatékkal élők a távnak, tájegységnek megfelelően három fokozatot érhetnek el: arany-, ezüst- vagy bronzjelvényt szerezhetnek. A pontos leírást elolvasni és regisztrációt leadni a honlapunkon lehet. Bízunk benne, hogy egyre többen regisztrálnak és ha nem is az éremét, magáért az élményért rengeteg túrán indulnak el.

A teljesítménytúrázóknak a megadott időn illik beérkezniük
Fotó: VN/Sakura Egyesület

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában