Az állásinterjú előtt, közben és után is helye van a kérdéseknek

Sokéves tapasztalattal a HR területén – dolgozott Vas és Győr-Moson-Sopron megyei multicégek HR-vezetőjeként, foglalkozott szervezetfejlesztéssel, munkáltatói brandépítéssel és coachként is – Csenteri-Dénes Ildikó nem győzi hangsúlyozni: kulcsfontosságú, hogy az ideális munkahely és munkakör megtalálásához a munkavállaló időt szánjon arra, hogy megtalálja a saját hangját. Szerinte testileg-lelkileg-mentálisan is fel kell készülni az állásinterjúra, tudatosan átgondolva a motivációinkat, hogy önazonosak legyünk, és ezt a képet is sugározzuk magunkról.

– Jellemzően alá-fölérendeltségi viszonyt feltételezve jutnak a jelöltek a cégekhez, az a sztereotípia, hogy mindig a munkáltató dönt, pedig a valóságban mindkét oldal. Ahhoz, hogy el tudjuk dönteni, egy állás tényleg a legmegfelelőbb-e a számunkra, információra van szükségünk, ehhez kérdeznünk kell, márpedig ma a munkavállalók jellemzően nem mernek kérdezni – mondja Ildikó. Az álláskeresés előtt meg kell kérdezni magunktól: ki vagyok én, mi a saját küldetésem, miért keresek állást, és mennyi idő áll a rendelkezésemre? (Előfordul, hogy költözés miatt azonnal munkába kell állnom, ilyenkor nem az önmegvalósításról szól elsősorban az állásvadászat, megalkuvással járhat.) Ha több időnk van, át tudjuk gondolni a dolgokat. Milyen erőforrásaink vannak? Milyen végzettségünk? Milyen kompetenciáink? Kérdés az is, hogy mennyit bír el a kassza. Milyen a háttérországunk, a lelkiállapotunk? Mennyire támogat a család? Mi az, amit égő vággyal, szenvedéllyel tudnék végezni? Gyerekkorunkban mik akartunk lenni?

Sokan 20 év után térnek vissza az álmaikhoz. Mi az, ami a legjobban feltölt bennünket a munkában és az élet más területein? Milyen szituációkban és körülmények között vagyunk a legboldogabbak? Milyen értékeket képviselünk? És amit a cég képvisel, összecseng-e a mi értékeinkkel? Mi az igényszintünk? Önállóan vagy csapatban szeretek-e dolgozni? Magyar vagy külföldi cégnél vágyunk dolgozni? Mi a számunkra megfogalmazható, belátható cégméret? Van, aki komfortosan mozog a multiknál, de olyan is, aki csak 20 fős

cégnél érzi magát kellemesen. Esetleg el tudjuk-e képzelni magunknak saját vállalkozást? A listánk másik oldalára feljegyezhetjük: mi az, amit egyáltalán nem szeretnénk, hogy képviseljen a munkahelyünk. Milyen árat vagyunk hajlandók megfi etni egy jó állásért? Költözést a családtól? Folyamatos ingázást vagy akár az alacsonyabb bért is, ha egy új területen kezdünk? Nagyon fontos, és Ildikó úgy tapasztalja, ezt mindig kihagyjuk: tervezzük el, mivel ünnepeljük majd meg, ha felvesznek. Egy jó cappuccino is megteszi, azzal megkoronázhatjuk a teljes folyamatot. Ezután jönnek a praktikus kérdések: hol keressünk állást, át kell-e dolgoznunk az önéletrajzunkat, és kell-e a közösségi felületeken profilt módosítanunk – nem mindegy, milyen képet mutatunk magunkról és hogy kitűnünk-e az álláskeresők tömegéből. Ehhez nagyon komolyan kell venni a CV-t, aminek azt kell megmutatnia, milyen állomások vezettek el az emberig, akik ma vagyunk és akik szeretnénk lenni a jövőben.

Ildikó több ezer interjúval a háta mögött azt mondja, nem akar rákérdezni senkinek a múltjára, őt a ma érdekli és a jövő, és hogy van-e kapcsolódás a jelölt és a cég között – ez a munkaadói/ HR-oldalról is fontos gondolati váltás. Felmerül az is, hogy kiket tudunk megszólítani a témában. Nagyon fontos az álláskeresésben a kapcsolati háló. És hogy hallgassunk a belső megérzéseinkre pályázóként. Érdekes kérdés az is: két jónak tűnő pozíció közül milyen konkrét információ alapján döntök majd. Nem tudhatjuk, kivel ülünk majd szemben az interjún. Lehet, hogy minősítenek majd. Ezt hogyan kezeljük? Ki tudunk-e állni magunkért, az értékeink mellett? Pályázás előtt érdemes informálódni a cégről ott dolgozóktól vagy azok ismerőseitől. Átgondolni, hogyan szólnak hozzánk a jelmondataik, az értékeik.

Miután pályáztunk és behívtak minket, ott is helye van a kérdéseknek. Milyen benyomást keltenek bennünk az interjúztatók? Milyen a hely? Azt érezzük-e, hogy kellemes, komfortos, esetleg zavar-e bennünket valami? Kikkel dolgozunk majd együtt? Milyen szavakat használnak az emberek, akik velünk szemben ülnek? Tudunk-e majd a leendő főnökünkkel együtt dolgozni? Miért van szükségük új emberre? És miért mi kellünk? Miért ezt a céget válasszuk? Amikor beszélgetünk, rákérdezhetünk a konkrét feladatra, az előrelépési lehetőségre. Mennyire rugalmasak? Egy példa: a kereskedelemben akarunk elhelyezkedni egy este 8-ig nyitva tartó üzletben, ám hetente kétszer edzésre járunk. Merünk-e szólni? És vajon hogyan reagál a leendő munkáltató arra, hogy az életünknek van a munkán kívül más területe is, ami a testi-lelki egyensúlyunk miatt fontos?

Beszédes, ha az interjúztatók valamelyik mondatunkra felhúzzák a szemöldöküket, ha problémásnak ítélnek meg valamit. Ilyenkor is érdemes a belső hangunkra hallgatnunk. Az interjú végén kérdezzünk rá a konkrét következő lépésekre. Hogyan értesítenek ki bennünket? Miután hazamegyünk, gondolkodjunk el, milyen érzéseket keltett bennünk a cég, minden kérdésünkre kaptunk-e választ. Mihez kezdjünk, ha nem kapjuk meg, amit ígértek, vagy ha visszautasítanak? Előfordulhat ugyanis, hogy keddről szerdára újra kell kezdenünk az álláskeresést, akkor is, ha az önértékelésünk már nagyon mélyen van. Azt is kezelni kell, ha nem kapunk visszajelzést, vagy ha visszautasítanak. Ildikó úgy összegez: gondoljuk át tudatosan, mire vágyunk, „álljunk bele” az interjúkba, merjük felvállalni saját magunkat.

Felesleges maszkokat húzni, szerepeket játszani – ahhoz, hogy ezt elkerüljük, alaposan meg kell ismernünk önmagunkat. Ne küldjük el száz helyre az önéletrajzunkat, inkább csak tíz jól megválogatott állást pályázzunk meg. Rengeteg időt, energiát, negatív érzést, önértékelést romboló dolgot el lehetne kerülni ezzel. Ha pedig úgy érezzük, hogy megtaláltuk az állásunkat, vizualizáljuk, hogy elnyerjük azt. Higgyük el, hogy dönthetünk mi is, nem feltétlenül vagyunk kiszolgáltatva, és hogy igenis tölthetünk minőségi időt a munkahelyünkön.