A Rába-vidéken élő szlovén nemzetiség biztos pontja – Hanzsek Alajossal beszélgettünk

Az elismerésre az Országos Szlovén Önkormányzat terjesztette fel Hanzsek Alajost. A róla szóló méltatásban az áll, hogy a szlovén nemzetiség megőrzése területén már a rendszerváltás előtt tevékenykedett. Tagja volt Vas Megye Tanácsa Nemzetiségi Bizottságának és 1985-ben megalapította a Felsőszölnöki Szlovén Néptánccsoportot. Ezekre az évekre így emlékezik: – Az akkori fiatalok kerestek meg 1985-ben azzal, hogy szeretnének az iskolából való kikerülés után is szlovén táncokat táncolni. Így alapítottuk meg a Felsőszölnöki Szlovén Tánccsoportot. Akkoriban még sokkal rosszabbak voltak a feltételek, mint most. Nem volt még semmi kisebbségi szervezetünk, semmilyen anyagi támogatást nem kaptunk.

Eleinte sem ruhánk sem élőzenés kíséretünk nem volt, és a fellépési lehetőségek is korlátozottak voltak. Akkor még nem tartottak nemzetiségi fesztiválokat és a határon túli kapcsolatokat sem lehetett ápolni. De táncoltak a fiatalok lelkesen, amit tudtak, még akkor is, ha ezek nem voltak kimondottan Rába-vidéki táncok. Később, a rendszerváltás után sorban megalakultak a szervezeteink, a Magyarországi Szlovének Szövetsége, az Országos Szlovén Önkormányzat és a helyi érdekképviseletek is. Ezek felkaroltak minket, és ekkor már kaptunk segítséget Szlovéniából is. Olyan koreográfussal is fel tudtuk venni a kapcsolatot, aki korábban épp a mi vidékünkön gyűjtötte a hagyományos táncokat, és azokat „visszatanította” a fiataljainknak. Tizenhét évig vezettem a tánccsoportot, amikor sajnos beteg lettem. De az egykori megkeresőim, Szukics András és Gyécsek Józsi lelkesen, a mai napig folytatják a munkát.

Hanzsek Alajos a néptáncról szólva azt sem titkolja el, hogy ez a tánc szükségszerűen már nem teljesen ugyanaz, mint ami egykor volt. A Rába-menti falvakban nem is olyan régen még természetes szükségletük volt az embereknek a tánc, az életük része. Táncra perdültek a kocsmában, a bálokban, lakodalmakban, a gyerekek a lépéseket nem koreográfustól, hanem a felmenőiktől tanulták úgy, hogy beálltak az idősebbek mögé. Ma a tánc sokkal inkább egy értékes színpadi produkció lett, de ez az élet rendje, fellépéseikkel a tánccsoport tagjai felbecsülhetetlen értékőrző munkát végeznek.

Az idősödő gazda – talán ma már joggal nevezhetjük így az egykor bolti eladónak tanult Hanzsek Alajost – szinte akármibe fog, minden tevékenységével a szlovén hagyományok és nyelv megőrzését szolgálja. Elszomorítja, hogy ma már ha a faluban egy szlovén fiatalt az anyanyelvén szólít meg, az legtöbbször magyarul válaszol. Kevés az olyan család, ahol otthon a nemzedékek szlovén nyelven beszélnek egymással, így Alajos leginkább saját magát és a kortársait hibáztatja azért, hogy az unokák már szinte idegen nyelvként tanulják az iskolában a szlovén nyelvet. Feleségével együtt különféle mesterségek fortélyait adják át a fiataloknak, kosarat fonnak, cekkert kötnek. Az a néhány együtt töltött óra is sokat számít, amikor a fiatalok a kézműveskedés közben az anyanyelvüket használják. Volt alkalom, hogy életre hívták hasonló céllal a tökmagköpesztés hagyományát is.

Szívesebben törődnének az anyanyelvükkel a fiatalok, ha látnák, hogy ebből hasznuk van, ha mintegy rá lennének kényszerítve a használatára – vélik sokan az idősebbek közül. Ezzel szemben Felsőszölnökről is inkább Ausztriába mennek dolgozni a fiatalok, ami gazdasági szempontból érthető. Hanzsek Alajos több fórumon is felvetette már, hogy milyen jó lenne itt a Rába-vidéken valami kis szlovén érdekeltségű üzemecske, manufaktúra. Nagyon jó példa erre a szlovén segítséggel létrejött mintagazdaság, amely öt embernek ad munkát, és további helyi termelőknek segít a megélhetésben. Hanzsek Alajos is egyike azoknak, akik bekapcsolódnak a gazdaság tevékenységébe. Még 1994-ben telepített egy ezer fából álló almaültetvényt, ami elfoglaltságot is ad neki és hasznát is veszi a helyi gyümölcsfeldolgozónak. Itt, az almáskertben is szívesen vendégül látja az iskolásokat, megmutatja nekik az almafajtákat, a munkafolyamatokat, és az már csak természetes, hogy itt is szlovénül beszélnek.

Beszélgetőpartnerem lelkemre köti, említsem meg, hogy nagyon köszöni azoknak, akik rá gondoltak, és felterjesztették a kitüntetésre. A méltatás így jellemzi őt: „a Rába-vidéken élő szlovén nemzetiség biztos pontja, akire mindig lehetett számítani és akit mind a mai napig lehet mozgósítani, legyen szó akár műhelymunka levezetéséről, akár TV- vagy rádióadásban való beszélgetésről, tapasztalatátadásról.” Hanzsek Alajos szerényen úgy gondolja, hogy sok más ember él a faluban, aki hozzá hasonló módon megérdemelné az elismerést. Tegyük hozzá, ez jó hír, hiszen ahogy ő is mondta, nagy a felelőssége azoknak az idős embereknek, akik még egy más világban születtek, és akik pótolhatatlan letéteményesei a kisebbségi szlovén kultúrának és hagyományoknak.