Most a véletlent is kizárják

2020.07.09. 07:00

A lövedék elvileg nem juthatott ki a kőszegi lőtérről, a gyakorlatban mégis megtörtént

Egy elszabadult golyó csapódott egy ház teraszának ajtajába. A golyó a jelek szerint a közeli lőtérről érkezett.

Budai Dávid

Dr. Jónás Zsigmond szerint a lőtérről elvileg nem lehet kilőni, most mégis elszabadult egy lövedék

Fotó: Unger Tamás

Olvasónk írta: több alkalommal is lövedékek csapódtak a Vas Megyei IPA (nemzetközi rendőrszövetség) szervezete által üzemeltetett lőtér felett elhelyezkedő családi ház falának és ablakainak; június 24-én egy lövedék be is hatolt a dupla üveggel ellátott teraszajtó első üvegén

Dr. Jónás Zsigmond, a szervezet elnöke (volt kőszegi rendőrkapitány) elmondta: valóban megtörtént, pedig eddigi tudásuk szerint nem fordulhatott volna elő. Arra kért, személyesen a helyszínen győződjünk meg arról, miért elképzelhetetlen, hogy egy lövedék kijusson a lőtérről. Amikor megérkeztünk, újabb védvonal építése folyt, ami az eddigi százszázalékos biztonságot 110 százalékra emeli.

– Ez a lőtér évtizedek óta üzemel, jelenlegi formájában pedig 2007 óta. Azóta sok tízezer lőszert belelőttek ebbe a dombba; egészen mostanáig, arról, hogy akár egyetlen golyó is kijutott volna, nem tudok – mutatja dr. Jónás Zsigmond a lőtér végében magasodó földkupacot. Ez persze nem véletlen – teszi hozzá – erről a lőtérről ugyanis nem lehet kilőni, a szakértői vélemény szerint is abszolút biztonságos. Tavasszal is kaptunk hírt egy kiszabadult gurulatról (a lövedék akadály okozta irányváltozása), akkor a szakértő arra kért minket, hogy a domb oldalába telepített gumifalat bontsuk el, hátha az volt a hibás, és onnan pattant ki egy lövedék, fúródjanak csak a földbe a golyók. Még néhány apróbb változtatást javasolt, amit mi azonnal végre is hajtottunk, mire megállapította, a lőtér tökéletesen biztonságos. Június 24-én egy rendőri alakulat tréningezett a lőtéren, a helyszínen voltam én is, így láthattam, a lövészek profik, akik minden szabályt betartanak, mégis alig egy órával a lövészet megkezdése után jött a hír, hátul elment egy gurulat. Az első gondolatom az volt, hogy ez lehetetlen, a helyszínre érve azonban magam is meggyőződtem a két üveg között lévő golyóról. Egy ilyen gellert kapott lövedék okozhat persze sérülést, de az is lehetséges, hogy alig volt már ereje, amikor az üveget betörte, ezt nem tudhatjuk. A legkevésbé azonban azt lehet tudni, hogy mindez hogy fordulhatott elő – hangsúlyozza dr. Jónás Zsigmond és el is magyarázza, miért képtelenség kilőni a lőtérről, ha minden szabályt betartanak.

Dr. Jónás Zsigmond szerint a lőtérről elvileg nem lehet kilőni, most mégis elszabadult egy lövedék
Fotó: Unger Tamás

A lőállásban állva egyszerűen nem lehet úgy tartani a fegyvert – legyen az bármilyen típusú – hogy ne állja útját egy golyófogó, amelyek 5-10-25-50 méterenként vannak telepítve, és négy van belőlük. Ezeken képtelenség átlőni, mivel a faburkolat mögött vasbeton van. Egyetlen lehetőség maradt tehát: hogy a golyó megpattan valamin, és gellert kapva tovább repül. Csakhogy ahhoz, hogy a lőtér végében álló dombon és az arra épített több méter magas palánkon átrepülhessen, olyan meredek szögben kell szállnia, ami dacol a fizika törvényeivel, nem véletlen, hogy soha nem volt példa még csak hasonlóra sem. Ráadásul most, a konkrét esetben nem elég, hogy kirepült a golyó, de még megtett további 350 métert és húszfokos irányváltoztatással törte be a teraszajtó üvegét; mindezt úgy, hogy a rendőrök visszafojtott kaliberű fegyverekkel lőttek. Bár bizonyítva nincsen, talán úgy fordulhatott elő, hogy valaki olyan szerencsétlenül lőtt a talajba, hogy a lövedék egészen meredek szögben kipattant a lőtérről. Erre a gyakorlatban persze nincs esély, kísérletekkel is bajos volna bizonyítani, de úgy látszik, az életben mégis előfordulhat – fogalmaz az egyesület vezetője.

A történtek után azonnal lemondták a június 27-ére tervezett Varga János-emlékversenyt, majd a hatósági döntés is megérkezett, addig nem lehet a lőtéren lőni, amíg nem tesznek további óvintézkedést a hasonló esetek megelőzésére. Ezt pedig a domb elé épített négy méter magas gurulatfogóval kívánják elérni. Ha elkészül, az talán majd bizonyíthatja a földről továbbpattant golyó elméletének a létjogosultságát, ugyanis a gurulatfogó elejére vékony farostlemezt szögelnek, ahol a felpattanó lövedék nyomot hagy. A védőpalánk egy tetőt is kap, amely szintén arra hivatott, hogy az esetlegesen felpattanó lövedékeket elfogja.

A Vas Megyei IPA vezetője, dr. Jónás Zsigmond nem érti, hogyan szökhetett el a lövedék. Most tovább növelik a biztonságot Fotó: Unger Tamás

Dr. Jónás Zsigmond hangsúlyozza: ő az elmúlt 18 évben minden szabadidejét ennek a lőtérnek áldozta, végtelenül sajnálja a történteket, ezért az amúgy is maximális biztonságon még egy szintet emelnek. Véleménye szerint legkorábban augusztus közepén indulhat újra az élet a lőtéren. Akit kár ért, azt a lőtér biztosítója fogja kártalanítani, a jövőben pedig mindent megtesznek azért, hogy a lőtérről soha többé ne juthasson ki semmi. Mostantól a véletlent is kizárják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában