A rendezvény hivatalos fellépőiként

2020.07.26. 19:31

Fellépni voltak a zenészek Sopronban, nem szórakozni

Hivatalos fellépésen voltak a zenészek Sopronban, a koronavírus-fertőzött pedig már orvoshoz fordult, mielőtt a kontaktkutatás során eljutottak volna hozzá.

Budai Dávid

Fotós: © Cseh Gábor

Fotós: © Cseh Gábor

Egy sárvári zenekar egyik tagja fertőződött meg a soproni rendezvényen – tudtuk meg az együttes képviselőjétől, aki a szerkesztőségünkhöz eljuttatott levélben hangsúlyozta: a zenekar tagjai nem szórakozni voltak Sopronban, hanem a rendezvény hivatalos fellépőiként.

A fellépés után nyolc nappal derült ki, hogy volt egy koronavírus-fertőzött is a meghívottak között, ekkor az érintett zenekari tag már napok óta beteg volt, és a pozitívteszt-hírek miatt önként kereste fel a háziorvost és vonult önkéntes karanténba a családjával együtt. Tehát nem a kontaktkutatás során jutottak el hozzá, hiszen addigra már túl volt egy pozitív vírusteszten. Novák Szabolcs hangsúlyozta, a kontaktok felkutatásában teljes körű segítséget nyújtott a zenekar és közülük többen önként is jelentkeztek tesztre, majd vonultak önkéntes karanténba. Mint írja, egyelőre szerencsére minden kontakt tesztje negatívnak bizonyult.

Információink szerint ugyanezen az eseményen téglási, illetve hajdúböszörményi lakosok is megfertőződtek. Vasárnap reggelre 11 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 4435 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma változatlanul 596 fő, 3329-en meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 510. Az aktív fertőzöttek 34%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak 45%-a budapesti. 69 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, hatan vannak lélegeztetőgépen, Vas megyében az igazolt fertőzöttek száma továbbra is huszonhárom.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában