Kötelező szakmai továbbképzésen vettek részt a hivatásos vadászok

2020.08.26. 11:30

Sertéspestisről, vadászidényről Bükfürdőn (Fotógalériával)

Az afrikai sertéspestis terjedésének megakadályozása miatt, másfélszer annyi vaddisznót kell terítékre hozni idén vadászoknak, mint tavaly. Létszükséglet, hogy szeptemberben érkezzenek a külföldi vendégvadászok.

Budai Dávid

Kenesei István titkár, Bodorics Pál alelnök, Gagyi István elnök és Bajdik Péter, az Országos Magyar Vadászkamara főtitkára a bükfürdői fórumon

Fotós: Unger Tamás

Az egy hete tragikus körülmények között elhunyt vasszentmihályi vadász emlékének adózva, egyperces néma felállással kezdődött az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) Vas Megyei Területi Szervezetének osztályülése és kötelező szakmai továbbképzése kedden a Fürdő étteremben, ahol 64 szavazattal egyhangúlag Merkli Ferencet választották megyei küldöttnek.

Miután Bodorics Pál a testület alelnöke ismertette az elmúlt időszak történéseit, dr. Nikl Beatrix hatósági állatorvos az afrikai sertéspestis vasi vonatkozásairól beszélt. Emlékeztetett, miután tavaly decemberben a Dunántúlon is megjelent a fertőzés, az ország minden területét – így Vas megyét is – közepes kockázatúvá minősítették. Mindez azzal is járt, hogy a tavalyihoz képest másfélszeresére emelték a vaddisznó kötelező kilövési kvótáját, ami Vas megye esetében 15 ezer 626 állatot jelent, ebből negyven százalékot ráadásul szeptember 30-ig teljesíteniük kell a vadászoknak, ami 6250 db, miközben augusztus végéig 3781 kilövés történt csak.

A szakember hangsúlyozta, tisztában vannak azzal, hogy nagyon nagy az elvárás a vadászokkal szemben, mégis a sertéspestis elleni leghatékonyabb védekezés az állomány gyérítése, hiszen így tudják lassítani majd a vírus terjedését, ha az egyszer eléri a megyét, márpedig ez csak idő kérdése. Dr. Nikl Beatrix elismerte, a legfőbb cél a hazai sertésállomány megvédése, akár a vaddisznó kárára is. Az állatorvos mindezeken felül részletesen ismertette, hogy melyek a sertéspestis miatti kártalanítás pontos kritériumai, hogy a vadásztársaságok semmiképpen ne essenek el ettől a jelentős kormányzati forrástól.

Kenesei István titkár, Bodorics Pál alelnök, Gagyi István elnök és Bajdik Péter, az Országos Magyar Vadászkamara főtitkára a bükfürdői fórumon Fotó: Unger Tamás

Bajdik Péter, az OMVK főtitkára, a járvány kamarát érintő hatásairól beszélt, mint elmondta a tavaszi időszakban a tavalyi négyezer engedély helyett mindössze 11-et adtak ki, ami több tízmilliós veszteséget jelentett az országos testületnek, ám ennek sokszorosát voltak kénytelenek elviselni a vadászatra jogosultak a bérvadásztatások elmaradása miatt.

A főtitkár hangsúlyozta, az előttük álló időszak egyelőre sok szempontból kérdéses, de ha nyitva lesznek a határok és tudnak jönni szarvas vadászatra a külföldiek – akiknek közel fele osztrák – akkor némileg kompenzálni tudják az elmúlt időszak veszteségeit. Kitért arra is, tudja, hogy a vaddisznók esetében megkövetelt 150 százalékos kilövési elvárás milyen terheket ró a vadászokra, de korábban 200-300 százalékról is szó volt. Arról nem is beszélve – tette hozzá – ha Vas megyében is megjelenik a sertéspestis, teljes mértékben tilos lesz a vadászat. Márpedig ha ez a most szeptemberben induló vadászati idényben történik meg, tényleg nagy lesz a baj – fogalmazott.

 

Gagyi István elnök, a vadásztársaságok nevében arra kérte a természetjárókat, gombászókat, fotósokat, hogy az őszi időszakban reggel és este ne tartózkodjanak az erdőben, mert egyrészt jelenlétükkel zavarják a vadat, másrészt szeptember 1-ével megkezdődik a szarvas vadászat, így testi épségüket is veszélyeztetik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában