népszerű sportprogram

2020.08.12. 20:00

Sikeres volt az őrségi kerékpáros- és futófesztivál

Az egész országból érkeztek versenyzők a III. őrségi kerékpáros- és futófesztiválra. Négy számban is vasi arany­érem született.

Pum András

Kétszáz bringással és majdnem még egyszer ennyi futóval rajtolt el a III. őrségi kerékpáros- és futófesztivál Őriszentpéteren. A szervező Őrségi Kerékpáros és Természetbarát Egyesület a szombati futónapon öt távval – három terep- és két utcai futótávval – várta a nevezőket, míg a vasárnapi kerékpárosnapon egy 94 km-es és egy 66 km-es versenytávon mérettettek meg a versenyzők.

Idén hagyományteremtő jelleggel egy 35 km-es családi túrán is részt vehettek az érdeklődők, amelyen szakképzett túravezetők kalauzolták a bringásokat az Őrség legszebb tájain. A szervezők a legfiatalabbakat is örömmel fogadták, több mint ötvenen indultak a gyermekversenyeken.

Népszerűnek bizonyult a futóverseny, majdnem kétszázan indultak
Fotó: VN/Kemencei Ilona

A családias hangulatú rendezvény egyre több érdeklődőt vonz az Őrségbe, hiszen a lenyűgöző szépségű térség páratlan adottságokkal rendelkezik a kerékpáros- és futóútvonalak tekintetében, és az sem utolsó szempont, hogy a fesztiválon már a kezdetek óta tájjellegű finomságokkal is várják a résztvevőket. Különösen a futóversenyen szerepeltek jól a vasi versenyzők, négy számban is hazai győzelem született: Bognár Liliána, Borbély Sándor, Márovics Anna és Demeterné Mihály Ágnes végzett az élen.

A győztesek és a vasi dobogósok. Futás. Férfi, 3 km, utcai: 1. Kaj Huba (Zalaegerszeg) 7:59 perc. Női: 1. Bognár Liliána (Szombathely) 8:47, 3. Nagy Liliána (Sárvár) 13:30. Férfi, 8 km, terep: 1. Kemény Zsombor (Balatonfenyves) 34:47. Női: 1. Tóth Anita (Budapest) 39:10, 3. Bognárné Horváth Alexandra (Szombathely) 50:04. Férfi, 9 km, utcai: 1. Borbély Sándor (SZoESE, Szentgotthárd) 33:03, 3. id. Borbély Sándor (Szentgotthárd) 43:39. Női: 1. Demeterné Mihály Ágnes (Magyarlak) 42:53. Férfi, 15 km, terep: 1. Kiss Márton (Gödöllő) 1:08:10 óra, 2. Varga Sándor (Őriszentpéter, IPA Szombathely) 1:13:55. Női: 1. Márovics Anna (Bajánsenye) 1:10:14. Férfi, utcai, 21 km: 1. Veress Béla (Budapest) 1:53:01. Női: 1. Tüske Eszter (Rédics) 1:59:10. Férfi, 24 km, terep: 1. Mező Roland (Budapest) 1:58:20. Női: 1. Hegyi-Sági Adrienn (Budapest) 2:11:03, 3. Vásárhelyi Andrea (Körmend) 2:22:15.

Kerékpár. Férfi, 5 km: 1. Trinh Tú Dávid (Budapest) 8:00. Női: 1. Kormos Juliska (Budapest) 12:09. Férfi, 66 km: 1. Knézics Attila (Kaposvár) 2:03:25, 2. dr. Sáfár Zoltán (Püspökmolnári) 2:03:36. Női: 1. Solcz-Újvári Magdolna (Budapest) 2:17:50. Férfi, 94 km: 1. Mentes Attila (Lenti) 2:45:19. Női: 1. Varga Anita (Kaposvár) 3:15:24.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában