Három létesítmény is szépül

2020.09.09. 14:00

Aktívan és eredményesen pályázik Kemestaródfa a Magyar falu programban

Pezseg az élet a településen: egyszerre három fontos létesítmény felújítása zajlik.

Tersztyánszky Krisztina

Takó Gábor polgármester a kultúrház mellett. Az épület szigetelését, felújítását nem lehet tovább halogatni – majdnem 24 millió forintot fordíthatnak az intézményre Fotó: Szendi Péter

Fotó: © Szendi Péter

Időben talán a kemesmáli ravatalozóval kell kezdenünk a sort, mivel erre már tavaly elnyerte a község a Magyar falu program több mint tízmillió forintos támogatását. Akkor, télen már nem akarták elkezdeni a munkát, tavaszra viszont beütött a vírusjárvány. A két falurész temetői közül ebben sokkal rosszabb állapotban van a ravatalozó, ráfért a tetőcsere, a szigetelés, az új nyílászárók, a festés. Az épület elé egy fedett beállórész is készül, jelenleg az ácsra vár a beruházás.

A településnek ebben az évben is sikerült egy Magyar falu pályázatot nyernie. A kultúrház felújítására 23 900 000 forintot fordíthatnak. Az 1950-es évekből származó közösségi épületen már több sürgető probléma jelentkezett. A kazán két éve elromlott, az idősek napján kabátban fagyoskodtak a vendégek. A kultúrházba most korszerű kondenzációs kazán kerül. Tarthatatlan volt továbbá a falak vizesedése: a színpadnál már át lehetett látni az elmorzsolódott téglák között, a fal feketéllett a penésztől. Így a fűtéskorszerűsítés, színpadfelújítás, festés mellé be kellett tervezni a szigetelést is. A falakba utólagosan fémlemezt préseltek be, s amíg a fal ki nem szárad, nem lehet folytatni a munkát. Ezért az őszi, téli időszakban nem tudnak itt közösségi rendezvényeket tartani, a hagyományos programok pótlására más megoldást keresnek. Az avatást a jövő évi falunapra tervezik.

A fejlesztésekkel kapcsolatban V. Németh Zsolt ország-­gyűlési képviselő elmondta, hogy Kemestaródfa a megye egyik legintenzívebben pályázó települése, ennek is köszönhető, hogy már két sikeres pályázatot mondhatnak magukénak. A közösségi tér megújítását célzó fejlesztésről szólva mindamellett hozzátette: a falu művelődési házánál nem esztétikai fejlesztésekről van szó, hanem arról, hogy az épületen több helyen a vizesedés nyomai jelennek meg, sürgősen szükséges a beavatkozás. Elodázhatatlan a felújítás, hogy az épületben megjelenő gazdag kulturális tartalomhoz illeszkedjen a külső is.

Takó Gábor polgármester a kultúrház mellett. Az épület szigetelését, felújítását nem lehet tovább halogatni – majdnem 24 millió forintot fordíthatnak az intézményre Fotó: Szendi Péter

A képviselő a Magyar falu programról szólva rávilágított, hogy a települések már régóta vágytak egy hazai forrásból finanszírozott, egyszerű eljárásrenddel pályázható, százszázalékos finanszírozású és gyors döntéssel kézhez kapható pályázati forrásra. Amiatt viszont, hogy nincs önerő, a települések prioritásai nehezebben láthatók a képviselő számára, hiszen a falvak több mindenre pályáznak, nem csak arra, amire önerejük van.

– Mindamellett a képviselői eszközeimmel arra törekszem, hogy a települések egyenletesen jussanak forráshoz és hogy az ötéves önkormányzati ciklus végére minden település sikeresnek érezhesse magát – tette hozzá.

Az országgyűlési képviselő hathatós segítségét megköszönve Takó Gábor egy harmadik felújításról is beszámol, amihez más forrásból jutott támogatás. A Sarlós Boldogasszony-templom ablakcseréjét, szigetelését a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkársága támogatja 13 350 000 forinttal. A támogatás igénylését sajátos procedúra előzte meg – tudtuk meg a faluvezetőtől –, az 1914-ben épült templomot előbb az önkormányzattól a római katolikus egyházközség tulajdonába kellett adni. Az elöregedett, rosszul záró ablakokat egyedi, speciális nyílászárók fogják felváltani. A három ablaküvegen három, nyugat-magyarországi boldoggá avatott – Apor Vilmos, dr. Batthyány-Strattmann László és Brenner János – mellképe kap helyet. A díszes ablakokat egy szlovákiai művész, Soós Csilla készíti. Az üvegablakokat a közelgő határzár miatt már augusztus végén Magyarországra hozták, azokat itt fogják kiégetni, és heteken belül célba érkeznek. A szentelést a falu jövő évi búcsúnapjára tervezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában