környezetvédelem

2020.09.09. 07:00

Gyógyító klíma – Színes programok várták a kőszegieket

A klímavédelem is szerepet kap a kőszegi diákok mindennapjaiban, szeptembertől az iskolákban is foglalkoznak a témával. Melyek a legfontosabb és legegyszerűbb hétköznapi tennivalók, hogy megóvjuk a Földet és közvetlen környezetünket? – ez is szóba kerül.

Vas Népe

Hulladékból újra élet – a KÖSZ-ház előtti kézműves foglalkozáson Fotó: VN/Incédi-Pál Kata

Fotó: © Cseh Gábor

Elsőként a Dr. Nagy László EGYMI diákjai ismerhetik meg a főbb tudni- és tennivalókat elsősorban kézműves foglalkozásokon, de rendhagyó technikaóráik is lesznek a témában. Kőszegen egyébként nem új keletű a klímavédelemre vonatkozó szemléletformálás. A nyár végén klímasátorral, kézműves foglalkozásokkal, klímatotóval is várták a kicsiket és nagyokat a rendezvényeken.

Hulladékból újra élet – a KÖSZ-ház előtti kézműves foglalkozáson Fotó: VN

A Gyógyító klíma Kőszegen című pályázatban pedig a Főtéri Zenés Esték rendezvénysorozaton várta a gyerekeket és szüleiket kézművessátor. Míg a kicsik alkottak – színeztek vagy éppen bőrből, nemezből készítettek tárgyakat –, addig a szüleik klímatotót töltöttek ki, ami az ismeretek frissítését és a gondolatébresztést célozta. Kérdőív is készült a környezettudatos háztartási szokások felméréséről – ennél a célzott kérdések arra hivatottak, hogy rámutassanak a követendő példára a rossz gyakorlattal szemben. A színes és díjmentes programok nemcsak a helyieket mozgatták meg, a turisták körében is népszerűek voltak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában